Emeld fel tekintetedet, és nézz körül! Ézsaiás 49,18
A naptári év első hittanóráin, amikor már túl voltunk a „minek jöttünk iskolába…“ és a „ki mit kapott karácsonyra “ körökön, előkerültek a szünet legszebb élményei is. Szinte minden csoportban volt egy-egy álmodozó tekintetű gyermek, aki a tüzijátékot és a gyönyörű szilveszteri fényeket említette.
…csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 3Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.
Nemrégiben meglátogattam egy idős özvegyembert, aki elmondta, mióta nem él a felesége, szinte mindig szól a konyhájában a rádió. Hiszen – mesélte -, a csend kibírhatatlan. A csend fáj. A csend nyomaszt. Főleg ebéd közben. Az elviselhetetlen csöndet csak a rádió hangja tudja elnyomni, vagy egy kicsit tompítani…
A magány csendje az, amiről ez az ember sírva mesélt.
"...feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. 20Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom!
Egy középkori legenda szerint élt egyszer két szerzetes, akik kódexmásolás közben különös dologra bukkantak. Egy csodálatos leírására annak a vidéknek, ami a világ végén található. A hely különlegessége az, hogy ott találkozik az ég a földdel.
De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az ÚR.
Mindannyian ismerjük a Titanic történetét. És talán azt is tudjuk, hogy amikor épült a luxushajó, az a hír járta róla, hogy elsüllyeszthetetlen, ezért hát nem is figyeltek rá a hajó tervezői, hogy annyi mentőcsónak legyen a járművön, ahány utas... Senki nem gondolta, hogy egy ilyen csodás luxushajón baj lehet, ennek ellenére katasztrófa történt, méghozzá a hajó első útján.
2Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegyasszony Oroszország egyik hatalmas erdejében. Varenkának hívták. Kicsi háza megbújt a fák között, alig, alig járt arra valaki. Aházikó otthonos volt, Varenka szeretett itt lakni, hiszen mindene megvolt. Volt egy asztalkája, voltak székei, voltak edényei, és volt egy-egy doboza is a kenyérnek és a sajtnak.
Mk 1,1-8
Vannak azok a nagyon szerethető adventi emberkék a Szentírásban, akik szinte csak karácsonytájt kerülnek reflektorfénybe. Keresztelő János, az evangéliumok egyik legfurcsább szereplője is ilyen. Év közben alig, alig esik róla szó, adventben azonban szinte mindig.
“A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” Pld 15,15
Egy középkori legenda szerint Istennek volt két angyala, akik az imádságokat továbbították. Az egyik angyal a kéréseket tolmácsolta a Mindenható felé, a másik pedig a köszöneteket. A kéréseket postázó angyalka alig állt a lábán (még jó, hogy voltak szárnyai), a köszöneteket postázónak pedig alig akadt dolga, egy kezén meg tudta számolni a hálás embereket.
Mt 7,12
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki azt a feladatot kapta az iskolában, hogy rajzolja le, ahogy a barátaival együtt játszik. A kisfiú szebbnél szebb ceruzákat vett elő. Ki akarta színezni a rajzát, de bizony a színes ceruzák nem fogtak. Bármennyire is erőlködött, a kép fekete-fehér maradt.
… vigyázz: ne feledkezz meg az ÚRról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! Az URat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, és az ő nevére esküdj!
Pénteken elköszöntem az ágfalvi nyolcadikosoktól. Helyesek, aranyosak voltak. Mikor mondtam nekik, hogy ne feledjék, hogy evangélikusok, ne feledjék, hová tartoznak, és azt sem, hogy hol vannak a gyökereik, megszólalt az egyik kisfiú: - Eszter néni, én ezt a hit-dolgot egyáltalán nem értem...
Mit gondoltok?
Van egy apai ágon öröklődő „krónikus betegségem“. Mindig keresek valamit… Legtöbbször a kulcsomat vagy a telefonomat, de szoktam keresni a táskámat, papírokat, könyveket, a dugipénzemet vagy a dugicsokimat is.
