“Hagyjon engem békén Pál apostol! Az öreg egy kicsit túltolta… Nem gondolod? Ne gyere nekem Pál apostollal! Csak azzal ne…! És húsvétkor se beszélj róla! Az öreg ezt az egészet egyszerűen „túltolta“…“
- Így üvöltözött B., a barátnőjét gyászoló, kétségbeesett fiú a pszichiátriai otthon folyosóján, mikor meglátott.
Egyszer megnyugszom és erős leszek
S majd könnytelenül járom az utat.
És tűz, víz, nap, zivatar közepett
Vidáman hordom vándorbatyumat.
Egyszer majd elrepülnek álmaim,
Mint könnyű felhők a vihar után
S zaklatott éjek látomásain
Szendergő lelkem föl nem sír talán.
Szivem falán egyszer majd rést nyitok,
Mert makacsúl véd múlt emlékeket.
S kiszórok onnan minden lim-lomot,
Fakó babér – és rózsalevelet.
Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?...
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
A leendő elsősök esetében az iskolába beiratkozáskor, a felsőbb évfolyamok esetében pedig május 20-áig jelezhetik a szülők, hogy evangélikus hit- és erkölcstant választanak. Kérjük a családokat, bármelyik iskolába is jár gyermekük, éljenek a lehetőséggel! Az evangélikus hitoktatás nem evangélikus templomban keresztelt és meg nem keresztelt gyermekek számára is nyitott.
Az utóbbi hetekben többen szegezték nekem ezt a kérdést: - Sok temetésed van? - Igen, sok...
Bár azt nem szokták megkérdezni, hogyan élem meg a temetéseket, leírom. Több száz szertartás után is csak azt tudom mondani, hogy mindegyik megrázó élmény. Azt hittem, idővel hozzá lehet szokni a fájdalomhoz, a könnyekhez, a lapátolás hangjához, „a hupogáshoz”... De nem...
És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.
És minden bánat lassan béke lesz
És mindenik gyötrődés győzelem
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.
Testvéreim: a boldogság örök
S e tájon mind elmúló, ami jó
S az élet, a szép, nagy processzió,
Mely indul örvény és sírok fölött,
Az égi táj felé tart csendesen
S egy stációja van: a végtelen.
Fotó: Pölcz Klaudia
Jézus elfogatásával (...) a nagy dráma tartóoszlopai egymásba omlanak. A sötétség órája ez, a zűrzavaré. Jézus és Pilátus, a tanítványok és a poroszlók, Mária és a főpapok alakja mintha egyetlen gubancba kuszálódna össze; valamiféle drámai tisztázatlanságba, melyből nincs többé kifejlet.
Kedves Gyülekezeti Tagok! Ma emlékezünk az utolsó vacsorára és az úrvacsora szereztetésére. Nagycsütörtöki istentiszteleteinket különleges módon, asztal körül ülve, igazi, pészach-hoz hasonló vacsorával szoktuk ünnepelni közösségeinkben. Ez most elmarad. És a többi templomi istentisztelet is. Ennek ellenére legyen áldott és szép ez a nagyhét mindenki számára!
Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsergessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.
Fotó: Turek Miklós
