És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz
És mindenik gyötrődés győzelem
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök
S e tájon mind elmúló, ami jó
S az élet, a szép, nagy processzió,

Mely indul örvény és sírok fölött,
Az égi táj felé tart csendesen
S egy stációja van: a végtelen.

Fotó: Pölcz Klaudia

Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsergessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.

Fotó: Turek Miklós

Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél...
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.

Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrübben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,