Kincsek őrzői

Sopronban és környékén érdekes történeteket lehet hallani arról, hogy az otthonaikból elüldözött németek ilyen-olyan kéményekben, a templom orgonájában, vagy más, egészen elképesztő helyeken elrejtettek valamit, ami aztán évtizedek múlva előkerült. És tudjuk, a zsidók értékeiről is vannak hasonló históriák, nem csak Sopron környékéről... Meg talán vannak saját élményeink is ide-oda „eldugiszált” pénzekről, levelekről, szamárfüles tablóképekről, fényképekről vagy sárguló mozijegyekről, amik aztán évek múlva egy-egy könyvből, ládikából vagy ládafiából előkerülve hatalmas meglepetést és örömet okoztak...

Hát, nekem a nyári költözésem során is előkerült nem egy ilyen kincsem... Az, aminek a leginkább örültem, egy zöld bársonypénztárca volt, amit kislánykoromban nagymamámtól kaptam, aki meg egy bizonyos komornyiknétól kapta, akinek a férje az utolsó hegyfalui bárónál szolgált. Ennek a bárónak az egyik lányáé, az egyik baronesskisasszonyé volt ez a hajdanában bizonyosan gyönyörű tárca. Gyerekkoromban ebben őriztem a legféltettebb kincseimet. Régi pengőket, törött ezüstfülbevalókat, parfümmintákat, ilyen-olyan apróságokat.

A Szentírásban is olvashatunk kincsekről. Pál apostol ezt írja a korintusiaknak: „...kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.”

Az apostol itt egészen más kincsről beszél, mint az általunk őrizgetett és nagyra becsült dolgok. Pál apostol kincse az evangélium, a mindent megváltoztatni tudó, reménységet hozó örömhír, ami az apostol szerint cserépedényekben van elrejtve. És itt álljunk is meg néhány gondolat erejéig!

A cserépedényekről tudjuk, hogy törékenyek. Elég egyetlen rossz mozdulat, és máris eltörnek. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a kincs őrzésének az egyik legalkalmatlanabb eszköze a cserépedény. Isten azonban mégis ilyen törékeny cserépedényekbe, és nem bőr- vagy bársonyszütyőkben, kémények tövében, vagy valami "tuti biztos helyen" rejtette el a kincsét... Pál apostol az idézett gyönyörű levelében önmagát definiálja cserépedényként. És nem egy tetszetős, mázas vagy míves darabként „mutatkozik be”, hanem egy olyan edényként, amin látszanak a repedések, a törések és a hibák...

Ez a törékeny cserépedény, Pál apostol már régen nincs az élők sorában, de az üzenet, az evangélium annyira fontos, hogy Isten más hibás, csorba, görbe cserépedényekbe is elrejtette a kincsét. Hiszem, hogy bennünk is... Ránk is bízatott az evangélium, mi is mindannyian Isten országának tagjai, örökösei és felelősei vagyunk. Ezért újra és újra tanulgatniuk kell azt, hogy életünk egyik meghatározó feladata – törékenységünk, tökéletlenségünk, sebzettségünk, sebezhetőségünk és hibáink ellenére – ennek a kincsnek az őrzése.

Isten gyülekezete, Jézus Krisztus földön élő egyháza ma is tökéletlen. Olyan, mint egy cserépedény, olyan, mint mi. És olyan, amilyenné tesszük... Mégis kincset ér, méghozzá azért, mert kincset hordoz. Ezért lehetünk csorbák, lehetünk tökéletlenek, lehetünk, olyanok, amilyenek vagyunk, Isten kincset - és ezzel együtt - feladatot bízott ránk. Azt mondta, és azt üzeni ma is a kincsek őrzőinek: Menjetek szerte a világba, és hirdessétek az örömhírt…! Ott, ahol vagytok…! Úgy, ahogy tudjátok… Csorbán, esendően és tökéletlenül is…! Hiszen Isten azt is meg tudja áldani…, ahogyan törékeny és sérülékeny életünket is.

Áldjon meg bennünket is, és ne hagyja, hogy megfeledkezzünk arról a reménységről és feladatról, hogy mi mindannyian kincset érünk, kincset kaptunk és kincset hordozunk...

Heinrichs Eszter

(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván, családi istentiszteleteken, 2022. február 6-án I. Kor 6, 6kk alapján.)