Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én; 
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,  
naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik -, nem elég?  
Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom. 
Állok némán – és álmodom.

 

Menthetetlen karácsony? Menthetetlenül karácsony... - Vasárnapi tűnődések II./5.

Már csak karnyújtásnyira van tőlünk az az ünnep, ami a keresztény világban szinte mindenkit megérint: hívőt, hitetlent, szegényt, gazdagot, gyereket, felnőttet, öreget... Ez az ünnep most egy olyan élethelyzetben talál minket, amit egy évvel ezelőtt el sem tudtunk képzelni.

Szabó T. Anna: Az ünnep azé, aki várja

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

Oldalak