Eszter kedvenc versei

Naszvadi Judit: Velem álmodtál

Velem álmodtál.
Tudom, mert én pedig veled.
Egymás álmában tébláboltunk
félidegenen.
Nem láttam tisztán az arcodat.
Bizonytalan kontúrjaidat mégis
egyben tartotta a tudat,
hogy te vagy az
a furcsa szürke ing alatt.
Nem történt semmi érdekes.
Az irodámban ültél,
én csendben néztelek.
Olvastál. Nem láttam a könyvedet,
csak a lapozást.
Olyan jó, olyan természetes
volt ez a hosszú pillanat.
Az ajtó mögül lázas készülődés
zaja siettetett minket valahová.
Mégsem mozdultam.

Szabó Lőrinc: Ünnep

Áldassál, Uram, amiért

nékem is adtál valamit,

áldassál, amiért

nemcsak szépséget s szórakozást

teremtettél, nemcsak gyönyörű

templomokat s félelmetes

pénz-szörnyeket, nemcsak ifju

lelkesedést, friss vért, kacagó

lányokat s gyermekeket, – óh,

áldassál, Uram, amiért

a mulandó örömök

s harcok hétköznapjai után

megteremtetted az ünnepet,

a megnyugvást,

a semmit,

aki az idő teljességében

értem is eljön

és áldott karjaiban

elringat mindörökre. Ámen.

Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét

Szépen kellene majd megöregedni,

csak úgy magunkhoz ölelni az időt,

ne vegye észre rajtunk kívül senki,

hogy ott állunk már az örök tél előtt.

Mert olykor méltatlanná lesz az élet

– törődik a test és bomlik az elme –,

ha minden nap a káoszban ér véget,

már nem elég az égiek kegyelme.

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,

de vegytiszta tudattal és merészen…

Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis

az utolsó pecsét az útlevélen.

Rab Zsuzsa: De addig

De addig mennyi elfutó vonat,

de addig mennyi vertszárnyú madár,

de addig mennyi mázsás virradat,

mennyi perzselt, koromszárnyú levél,

de addig mennyi testté-lett hiány,

és mennyi karrá-nem-lett ölelés,

falakról visszapattant nevetés,

mennyi sikongó mentőautó,

mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,

mennyi nehéz kosár, hány temetés,

mennyi betű, mennyi szívpercenés,

hány nem és hány miért és hány soha,

hány mégis, hány azértsem, hány talán,

és mennyi szó, hűvösen cseppenő,

Gámentzy Eduárd: Egy barátomnak

Nem, mi nem vagyunk szegények!
Nálunk nincs súlya, holmi pénznek!
Mi halljuk a zenét, hiszünk a versben,
Képeket festünk képzeletben...
Hozzánk a fák is lehajolnak,
Értjük a szót, ha nem is szólnak.
Mi gyalog járunk kopott kabátban,
Ahová mi megyünk, ott neked határ van,
Kerítés, szögesdrót, veszélyes terület!
- Nekünk az Isten! - Neked csak feszület!

Barna Júlia: kérdések az élethez

még várom egyre hogy az életnek
feltegyem kérdéseimet
élet ráérsz?
most figyelj
a szeretet és a félelem kettős áramkörében
hol fogok kifejeződni
ha egyedül sem vagyok önmagam
hol van és miért nincs százszázalékos biztonság
miért kell könnyekben kimosni valamit
hogy az emléke
tiszta fényben ragyogjon
áthatolhatatlan múltunkból
hova hullanak a törékeny tört hitek
és a maradék szavak
aki elárulja magát hova lesz a lelke
a függőlegesből hogyan lesz ferde
honnan remél szeretetet