Csak ennyin múlt.
A lépésen, amit nem tettél meg,
a szón, melyet nem mondtál ki,
az ölelésen, melyhez béna volt a karod,
a szándékon, amiről lebeszélted magad
a beismerésen, amihez gyáva voltál.
Csak ennyin múlt.
Ha megtetted volna,
ha kimondtad volna.
ha megölelted volna,
ha igazán akartad volna,
ha beismerted volna.
Csak ennyin múlt…
…mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal…
De jó is néha számba venni:
mit kellett volna másként tenni.
Jaj, én is annyiszor hibáztam,
sütött a nap, és mégis áztam,
Az idővel is rosszul éltem,
hol pazaroltam, hol szűkre mértem,
későn feküdtem, késve keltem,
és nagyon ritkán ünnepeltem.
Félúton mennyiszer megálltam!
Ha nem is kértem, sokat vártam,
sokat vártam a szívtől, észtől,
az igaz szótól, tiszta kéztől,
S bár minden nagyban hittel hittem,
az életet mint terhet vittem.
Fáradtan sokszor meghajoltam,
és minden harchoz gyenge voltam
Rákos apám
dühödten gyomlál a kertben.
Óriási hasán áthajolva
ül a sámlin és vastag, fekete gyökereket
húz ki a zsíros földből.
Rákos apám
álmatlan bolyong a házban.
Kimegy a konyhába, szétnéz,
feldönt ezt-azt, gyújtogatja a villanyokat,
szétnyom egy alvó pókot.
Rákos apám
semmit se bír már megenni.
Tányérra tesz két nápolyit,
visszahanyatlik, kapcsolgatja a tévét,
főzős műsorokat néz.
Ennek kacska volt a lába,
Az a fél combját forrázta le,
Ennek a fia ott maradt Szibériába’,
Amaz tanyáról költözött be.
Ez itt folyton szidta az asszonyt,
Az meg elitta egy egész ház árát,
Emez örökké verte a blattot,
Amaz angyalként zenélt hárfán.
Ennek meghalt az összes gyereke,
Annak két lánya volt – pap létire,
Azt agyonzúzta a vonat kereke,
Ez a végén nem emlékezett már semmire.
egy vékony szelet holdat kérek. köszi.
felhő?
felhő nélkül.
szelet szeretnél?
igen.
és te mit kérsz?
egy napot. vagy nem, kettőt. lehet kettőt?
lehet.
vagy inkább hármat. lehet hármat is? mennyit lehet max?
hetet.
ennyi van fejenként vagy ennyi az összes?
ennyi az összes. nincs több nap.
kérhetem mind?
igen.
.
.
.
KÉT BOLDOGSÁG-TÍPUS
– Azt tehetem, amit szeretek.
– Azt szeretem, amit tehetek
AGGSÁG
amit tudok: fáraszt;
amit nem: ijeszt
INTERJÚ
„Ars poeticám”?
– Olyat írni, amilyet
olvasni vágynék.
AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL
Komitragikus:
villámfénynél próbálunk
regényt olvasni.
LEGFŐBB BECSVÁGYAM
mennél pontosabb
mondatokat írni a
KÉRDŐJEL elé
ZÁRÓVIZSGA-DOLGOZAT
Néha jó csendben maradni,
Semmit nem mondani,
Meg sem szólalni,
Órákig hallgatni.
Néha jó csendben maradni,
Emlékeket betakarni,
Fájni, kívánni, vágyni,
Egyhelyben, mozdulatlan várni.
Néha jó csendben maradni,
Senkit, semmit hallani,
Túlélni, élni, remélni
Egyedül félni, s örökké remélni.
Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?
Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre...
S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát.
A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt valaki, akit szeretsz.
Talán nincs is egyéb, csak ez.
Nem folytatás, nem vég, se kezdet,
csak ez a puha sötétség, ez a kemény
ütés. A szeretet.
