Eszter kedvenc versei

Bényei József: Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Fésűs Éva: Csak ennyi

Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd .

Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

(Fotó: Pölcz Klaudia)

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd, őket, csillagos éjszaka.

Ady Endre: Jóság síró vágya

Meleg karokban melegedni, 
Falni suttogó, drága szókat, 
Jutalmazókat, csókolókat: 
Milyen jó volna jónak lenni. 
 

Buzgóságban sohsem lohadni, 
Semmit se kérni, el se venni, 
Nagy hűséggel mindent szeretni: 
Milyen jó volna mindig adni. 
 

Még az álmokat se hazudni, 
Mégis víg hitet adni másnak, 
Kisérő sírást a sirásnak: 
Milyen jó volna áldni tudni. 
 

Meleg karokban melegedni, 
Falni suttogó, drága szókat, 
Jutalmazókat, csókolókat: 
Milyen jó volna jónak lenni. 
 

Szabó Lőrinc: Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, ugy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,

Szabó T. Anna: Levél

Úgy vagy egész nap, mint a fa a szélben.
Hajlasz vele, de nem mozdulsz el mégsem.
Egyet akarsz, de nem tudod, hogy az mi.
Addig várnod kell, egy helyben maradni.

Közben hagyni, hogy sodorjon az áram.
Táncoltasson, de ne vigyen magával.
Szabadítson meg, de még ne a testtől,
csak a csillámló, sok feleslegestől.

Utólag érted majd meg, hogy mi lesz itt -
a fényben minden szerkezet kitetszik.
Ez a tanulság. Sokallod, kevesled:
úgy vagy egész, ha részeid levedled.

Pilinszky János: Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását

Oldalak