Van úgy az ember,
hogy 'álmodozni' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.
Van úgy az ember,
hogy bár 'szólani' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.
Van úgy az ember,
hogy 'bátorságra' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.
Van úgy az ember,
'őszinteségre' vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.
Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.
Czesław Miłosznak
A téli szombat délelőttök, amikor semmi dolgunk.
Az egyszerű, matt, nehéz porcelánok.Egy kényelmes szék.
Egy nyaklánc felcsatolása.
Az ablakpárkányon álló, antik ezüst hamutálban a hó.
A percekig tartó, felszabadult, abbahagyhatatlan nevetés.
A sirályok éjszakánként a hidak felett.
Amikor azt hiszed, nincs nálad tűz, mégis találsz a zsebedben.
Nézni, ahogy mások horgásznak.A körte.
A ribizli. Az agavék csöndje.
Életedben először venni le valakiről a pólót.
"Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Hét németországi év után az ember lánya egy kicsit „kocka” lesz... Azt hiszem, Berlinben ragadt rám az a vágy, hogy nekem mindig mindent előre tudnom kell. Tudom kell, mit, kivel és mikor... Amikor a németországi gyülekezeti élet adminisztratív oldalára gondolok, két szó jut eszembe először. A „vorbereiten” (előkészíteni) és a „planen” (tervezni).
Bár a járványhelyzet miatt - határozatlan ideig - templomainkban nem tartunk istentiszteletet, advent idején a megszokott istentiszteleti időpontokban (9-10-ig Ágfalván, 10.30-tól 11.30-ig Bánfalván) templomainkat egyéni elcsendesedésre nyitva tartjuk. "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." - írja Simon Weil.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Januárban - szó szerint - szétfújta a szél gyülekezeti házunk kapuját. Köszönet az új kapu finanszírozásáért a Soproni Egyházmegyének és gyülekezeti tagjainknak. És nagy-nagy köszönet Bánfalva legjobb, legkedvesebb és legviccesebb asztalosainak, Szabó Mihálynak és Kóbor Jánosnak, akik elkészítették Ágfalva legszebb kapuját.
Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kúthoz.
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrűbben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
József Attila egyik utolsó nagy verse a „Könnyű fehér ruhában”. Vágó Márta, Attila egykori szerelme így emlékezik vissza a vers megjelenésére: [Attila] „ruganyos, friss léptekkel, derűs arccal jött be, úgy nézett szét, mint aki hazajön hosszú távollét után. (...) - Én most adósságokat fizetek (...) mielőtt elmegyek. // – Elmész? Hová?
