Csak ne essen...! Helyzetjelentés Bánfalváról
Örömmel számolunk be arról, hogy szépen halad a tetőfelújítás Bánfalván. Örüljenek velünk, fogadják szeretettel képeinket! https://sopronbanfalva.lutheran.hu/node/5939
Örömmel számolunk be arról, hogy szépen halad a tetőfelújítás Bánfalván. Örüljenek velünk, fogadják szeretettel képeinket! https://sopronbanfalva.lutheran.hu/node/5939
Augusztus 3. - 13.30 Ezekben az órákban kerül sor az ágfalvi templom utolsó nagy restaurált ólomüveg ablakának a beépítésére. Ezt követően már csak egy ólomüveg ablak vár felújításra, a szószék mögötti "félablak". (Az utolsó képen.)
Nagyon köszönjük Fehér Hajnalka művésznő munkáját, és Tóth Ferencnek, hogy az ablakokat visszaépíti, ill. visszaépítette a helyükre.
Amint arról már beszámoltunk, megkezdődött Bánfalván a tetőfelújítás. Templomunk és annak udvara építési terület lett, amit a nyár folyamán nem használhatunk.
Július 21-től - a szokott időpontban, 10.30-kor - a bánfalvi római katolikus Mária Magdolna templomban lesznek az istentiszteleteink a tetőfelújítás befejezéséig.
Július 2-7. között az ágfalvi és a harkai gyülekezet tagjai közül néhányan részt vehettek a Berlini Evangélikus Akadémia által - az erdélyi Medgyesen - rendezett konferencián, melynek a helyi német evangélikus gyülekezet adott otthont. A rendezvény házigazdái Gerhat Servatius-Depner medgyesi, Jiri Dvoracek zürichi és Michael Heinrichs ágfalvi lelkészek voltak.