Egyre szebbek az ágfalvi templom nyílászárói. A torony bejárati ajtaja pedig egyszerűen meseszép, mióta - restaurátorunk szavaival élve - "levetkezte magáról" a kopott festéket, és olajjal bekenve eredeti pompájában ragyoghat. Az ajtók melletti kőkeretek és az utca felőli burkolatok is részben megújulnak. Nagy köszönet az NKA-nak a támogatásért és a B-Komponens Kft.
"Nincs biztos befektetés. Ha szeretsz; sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrízni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe; gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába - vagy koporsójába!
„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. ” Fekete István
A minap a Fenyő téri iskola folyosóján beszédbe elegyedtem egy számomra nagyon kedves hölggyel, aki az egyik szomszédos gyülekezet presbitere, szíve-lelke, mindenese. Ebben a gyülekezetben - mondjuk ki -, Harkán tegnap lelkészt iktattak. Ezúton is gratulálunk Kadlecsik Zolinak.
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
Vannak települések, amelyeken átrobogott a 20. század. Gőzerővel, kíméletlenül, törve-zúzva, rombolva. A nyugat-magyarországi Ágfalva is ilyen. Trianon összevissza szabdalta földjeit, vasútvonalát, rokoni kapcsolatait és természetes életterét.
A nyugati országhatár közelében, évtizedekig a vasfüggöny közvetlen szomszédságában élő idősebb korosztály tagjaiban, amikor meghallják a „migráns”, „bevándorló” szót, rengeteg régi emlék is felszínre tör. A vonuló tömeg látványa, a kiszolgáltatott menekülőkről, a jobb élet reményében útnak indulókról készített felvételek a csaknem hatvan évvel ezelőtt történteket idézhetik sokakban.
Elaludtak a fák,
a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni,
az álmok nem sietnek.
Tudjál álmokra várni,
ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem
csalja meg magát.
A levelek fölött
álmodó fények úsznak,
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
