Hittanórán az adventi koszorú eredetéről tanultunk. A jól ismert történetet az árvaházról, amelyben Wichern huszonnégy gyertyát tett egy szekérkerékre, és azon minden nap eggyel több gyertyát meggyújtott – egészen karácsonyig.

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.

"Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Hét németországi év után az ember lánya egy kicsit „kocka” lesz... Azt hiszem, Berlinben ragadt rám az a vágy, hogy nekem mindig mindent előre tudnom kell. Tudom kell, mit, kivel és mikor... Amikor a németországi gyülekezeti élet adminisztratív oldalára gondolok, két szó jut eszembe először. A „vorbereiten” (előkészíteni) és a „planen” (tervezni).

Bár a járványhelyzet miatt - határozatlan ideig - templomainkban nem tartunk istentiszteletet, advent idején a megszokott istentiszteleti időpontokban (9-10-ig Ágfalván, 10.30-tól 11.30-ig Bánfalván) templomainkat egyéni elcsendesedésre nyitva tartjuk.  "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." - írja Simon Weil.

Januárban - szó szerint - szétfújta a szél gyülekezeti házunk kapuját. Köszönet az új kapu finanszírozásáért a Soproni Egyházmegyének és gyülekezeti tagjainknak. És nagy-nagy köszönet Bánfalva legjobb, legkedvesebb és legviccesebb asztalosainak, Szabó Mihálynak és Kóbor Jánosnak, akik elkészítették Ágfalva legszebb kapuját.