Zsolt 127, 1-2

Alapige: 

Zsolt 127, 1-2

Időpont: 
vasárnap, 2011, szeptember 25 - 02:00

Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. (Zsolt 127, 1-2)

A 226 éve álló templom történetében talán ez a 226. év az első, amikor a templomszentelés ünnepét nem a templomban tartjuk. Néhányan szomorúak emiatt, hogy ma itt vagyunk, néhányan el sem jöttek, de én úgy gondolom, hogy a szomorkodásra semmi okunk nincsen.

Annál is inkább nincs okunk búslakodni, mert a régen várt templomfelújítás miatt szorultunk be a gyülekezeti terembe.

Készítettem egy cikket templomunk felújításáról, és leírtam ott is, hogy nekem, aki nem vagyok rutinos templomfelújító lelkész, nagy élményt jelent az az eufórikus öröm, ami a falu evangélikus és nem evangélikus lakosságán végigfutott az első négyzetméternyi vakolat leverése óta. Az emberek a templomhoz érve megállnak, leszállnak a biciklijükről, nézelőnek. Sőt, kérdeznek, érdeklődnek, elmondják véleményüket, és nem egyszer fordult elő az sem, hogy becsengettek a parókiára és adományokat hoztak a felújítás költségeire. Pedig azt egy szóval sem állíthatjuk, hogy "templomos", templombajáró gyülekezet lenne az ágfalvi, a templomukat viszont nagyon szeretik és büszkék rá.

Nem tudjuk, hogy mi fog történni templomunkkal 226 év múlva. Reméljük, hogy még állni fog!

Arra viszont lehetnek, sőt kellene, hogy legyenek vízióink, hogy mi lesz a templommal és főleg a gyülekezettel 10-20-30 vagy ötven év múlva. Lesz-e még, aki bemegy oda? Lesznek-e még istentiszteletek? Megtelik-e még gyerekzsivallyal, Isten-dicsérettel a templom? Vagy múzeum lesz belőle a határon, ahol a padsorokat majd felszedik, lejárólapozzák, és kiállításokhoz használatos vitrineket tesznek a fal mellé.

Nagy dolog, hogy felújítjuk a templomot. Nagy dolog, hogy kívül-belül megszépülnek a falak, és az is hatalmas dolog lenne, ha 226 év múlva is állhatna még ez a gyönyörű épület.

Ennél hatalmasabb dolog már csak az lenne, ha 226 év múlva is lennének evangélikusok itt a templomban, akik megtöltik élettel az ódon falakat!

Hogy így legyen, ahhoz elsősorban az Isten irgalmára van szükségünk. Arra, hogy áldja meg Szentlelkével ezt a gyülekezetet és adjon neki jövőt! Másodsorban pedig arra van szükség, hogy mi is részt vállaljunk a gyülekezetépítés nem egyszerű munkájában. Nem gondolok nagy dolgokra, hanem olyanokra, hogy kézen fogom az unokámat és eljövök vele az istentiszteletre. Vagy megtanítom imádkozni. Vagy beiratom hittanórákra. Vagy olvasok neki a Bibliából és beszélek neki a hitemről.

Az, hogy 226 év óta, sőt régebb óta van evangéikus gyülekezet Ágfalván, az nem annak köszönhető, hogy jó vastagok a templom falai, vagy monumentálisok a méretei. Az, hogy ez a gyülekezet egy trianoni katasztrófát és egy embertelen kitelepítést is túl tudott élni, az annak köszönhető, hogy Istennek terve van ezzel a közösséggel. És mert terve van vele, adott szülőket, akik elhozzák megkeresztelni gyermekeiket, adott nagyszülőket, akik bibliai történeteket meséltek unokáiknak, adott lelkészeket, akik életük jelentős részét itt töltötték el és adott felügyelőket, akik sokszor egy köszönöm szépent sem kaptak azért, hogy helyt álltak a közösség élén.

Régi szép mondás, hogy ha valaki azt szeretné, hogy az emberek hajót építsenek, akkor ne gerendát vegyen meg köteleket, hanem beszéljen a távoli szigetek szépségeiről, gazdagságairól, és akkor a szívekben felébredt vágy az embereket ráveszi arra, hogy nekiálljanak hajót építeni, és a távoli óceánokon útra keljenek. Fontos lenne, hogy mi is gerendával, lapáttal és nyertes pályázattal a kezünkben többet beszéljünk a távoli szigetek szépségéről, a gyülekezeti élet örömeiről, a hit megtartó erejéről és az egyetlen megmentőnkről, halálon is túli támaszunkról Jézus Krisztusról.

Adjon nekünk az Úristen hálatelt szívet ajándékaiért, gyülekezete és temploma építéséért és azért a reménységért, hogy mindig van tovább! Ámen.

Elhangzott Ágfalán, 2011. szeptember 25-én, búcsú vasárnapján, a templomszentelés ünnepén.