Irracionális szeretet - Vasárnapi tűnődések - 2024. szeptember 1.
Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. 12Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! 14Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. 15Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. 16Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. 17Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? 18Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? 19És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.“ Lk 17, 11-19
A tanévkezdés előtti napon egy gyermekpszichológus szavai jutnak újra és újra eszembe, aki azt fejtetegette, hogy a gyerekeknek legalább egy olyan felnőttre szükségük van, aki „irracionálisan megőrül” értük. Jobb esetben a gyerek persze két ilyen „őrült” szülőt kap... Meg talán nagyszülőket, keresztszülőket, pedagógusokat, lelkészt, lelki társakat, gyülekezeti tagokat, barátokat és olyan embereket, akikkel jó együtt…
Több evangélium is beszél tíz olyan emberről, akiért, akikért "nem őrült meg" senki, akiknek nem örült senki. Fertőző betegek emberekről, leprásokról van szó, akik egy elzárt faluban, egy külön telepen éltek, és alamizsnából tengették nyomorúságos életüket. Ha meg nagy ritkán elhagyták a települést, csengőikkel hangosan jeleznek, hogy úton vannak. Semmihez nem hasonlítható, kiszolgáltatott, nyomorúságos élet terheit cipelték.
Éppen úton voltak, amikor szemben találták magukat Jézussal, kinek érkezését a híre már megelőzte. Hallottak csodatetteiről, és a csodálatos gyógyulásokról, de azt elképzelni sem tudták, hogy Jézus szeretete - a pszichológus szavai szerint - egy „irracionálisan őrült“, semmihez nem hasonlítható szeretet.
Jézus és a „tizek“ a kétes hírű samáriai úton találkoztak, ahol a leprások már messziről kiabálták: - „Mester, könyörülj rajtunk!“ A várva várt csoda pedig megtörtént, Jézus visszaadta az egészségét mind a tíz betegnek. Ezt olvassuk Lukácsnál: „Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak.“
Mi is úton vagyunk. Ilyen olyan utakon járunk, ahol reménység szerint minket sem hagy Istenünk magunkra. Vegyük észre, hogy Jézus ott van velünk az úton! Vegyük észre, vegyük tudomásul, és higgyük bátran, hogy irracionálisan, őrülten, nagyon-nagyon szeret minket!
Higgyük ezt akkor is bátran, ha látszólag nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk... Akkor is, ha a betegségek és a megpróbáltatások jönnek és mennek...
Nem akarom idealizálni és főleg megmagyarázni a nehéz helyzeteket, de az emberi kríziseknek is megvan a maguk értelme és helye. Az elmúlt évben azt tanulgattam, hogy bár a traumák fájdalmasak, felkavaróak és félelmetesek, mégis segítenek bennünket, hogy kimozduljunk a megszokott helyzeteinkből, játszmáinkból és a szerepeinkből. És ez jó.
Ez a tíz ember is hatalmas krízisben, kilátástalan helyzetben volt. De egyszer csak kimozdultak, megmozdultak és kiáltottak. Sőt kiabáltak. Megbíztak a rabbiban, akiről csodákat zengtek mindenfelé. Ez a bizalom már önmagában is csoda. A gyógyulás azonban csak ezután következett, és tízből tízen megszabadultak a leprától. Mekkora, de mekkora csoda történt ott a Galilea felé vezető úton...
A történet azonban folytatódik. Méghozzá úgy, hogy bár mind a tízen meggyógyultak, csak egy ment közülük vissza Jézushoz. Az, aki eleve rossz lapokkal indult. A samáriai. Hol lehet a többi kilenc?
És most veszek egy nagy levegőt, és megkérdezem, hol van a többi kilenc ebből a templomból?
Kedves, jó Ágfalviak és Bánfalviak! Hol van a többi kilenc? Hol vannak azok, akik ott élnek velünk, mellettünk? A gyerekeink, az unokáink, a szomszédaink, a tanítványaink? Megszólítottuk őket? Hívogattuk őket? És tudtunk, tudunk valamit adni önmagunkból, amitől a többi kilencnek szebb és könnyebb lesz az élete? El tudtuk, el tudjuk nekik mondani, hogy olyan Istenük van, aki irracionálisan, őrülten szereti őket? Sőt, ezen is túl megy. Meghalt értü(n)k. És feltámadt. Méghozzá emiatt az irracionális, megmagyarázhatatlan szeretet miatt... Azért, hogy ott legyen velünk bajainkban és örömeinkben. Akkor is, amikor nem találjuk a másik kilencet magunk mellett, akkor is, amikor mi is a kilenccel menetelünk valamerre és most is, amikor az ősz első napján nagyokat nyelünk, és félve indulunk az új tanév ismeretlenségébe.
Adja Isten, hogy ezen az úton minél többször átéljük a gyógyító találkozások élményét! Istenünkkel, aki „irracionálisan megőrül” értünk! És azokat az embereket is tartsa meg mellettünk, meg küldhet újakat is, akikkel szintén hasonló irracionális szeretet, megmagyarázhatatlan kapocs köt össze bennünket...
Heinrichs Eszter
(Elhangzott Lk 17, 11-19 alapján Ágfalván és Bánfalván, 2024. szeptember elsején, családi istentiszteleten.)
