Tanévzáró tűnődések: A Kék meg a Sárga

A minap egy kisfiúval beszélgettem. Megkérdeztem tőle, miért várja a nyári szünetet. Mit gondoltok, mit válaszolt?
A kis drága azt felelte, azért szereti nagyon a nyarakat, mert akkor minden összefolyik… Az idő, a napok, a hetek, a hónapok, az ebéd és a reggeli, a filmek... No meg a vakáció alatt nem kell kapkodni, nem kell korán kelni és leckét írni. Nyáron minden úgy jó, ahogy van... - mondta fülig érő szájjal.

Ez a fiúcska Lázár Ervin egy rövidke meséjét juttatta eszembe.

     "Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
     - Nem menne kicsit távolabb? - mondta ingerülten a Kék.
     - Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne!
     Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.
     - Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! - morgott fitymálóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.
     - Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
     - De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!
     - Engedje meg, hogy fölkacagjak - mondta gúnyosan a Sárga -, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem... és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.
     - Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert... brr... vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!
     - Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá... Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik... Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.
     - Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.
     - Hah! - kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:
     - Nicsak, milyen szép zöld pötty!" (Lázár Ervin: A Kék meg a Sárga)

Igen, a világ és benne a mi kicsinye kis világunk sem kék vagy sárga, és nem is fehér meg fekete. Hála a Teremtőnek, ezernyi árnyalatban pompázik a világ. És ezek az árnyalatok nem azonosak a tiszta színekkel. Az elmúlt héten hallottam egy festőművésztől, hogy a pipacs megfestéséhez is legalább három vagy négy szín kell, de inkább több. Szóval, nehogy azt higgye bárki is, hogy a pipacs az piros, a fa az zöld, a tó meg kék. Van bennük lila is, sárga is, barna is, és még megannyi gyönyörű szín. Jó ha ezt újra és újra tudatosítjuk magunkban az élet sok-sok területén! Ehhez azonban kell egy jó adag önismeret... Sajnos én is gyakran harcban a állok a tiszta színekért, a pirosért, a sárgáért, a kékért, no meg az álláspontomért és a véleményemért. Aztán újra és újra rá kell jönnöm, hogy a világ tarka. Méghozzá azért, mert a világot alkotó színeknek meg van az a képességük, hogy összefolynak, és megtalálják maguknak az utat. Vagy csak egyszerűen jól mutatnak egymás mellett.
Ahogyan telnek az évek, egyre inkább azt kívánom, hogy megtanuljak az árnyalatokra összpontosítani. Valami ilyesmit kívánok ma mindannyiunknak… Az árnyalatokra való fókuszálásban segítségünkre lehet az ószövetségi felszólítás:

"Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!"

Maradjanak meg azok az igék… Az előbb megkereszteltünk egy kisbabát. Méghozzá egy olyan keresztelőkancsóval, amellyel az apukáját, a keresztanyukáját, a nagyszüleit, a dédnagypapáját és még ki tudja hány és hány ősét keresztelték. Ez a gyönyörű ezüstkancsó számomra a folytonosságot, az értéket, a tisztaságot, az ígéretet, a reménységet is jelképezi. Azt, hogy történjék bármi a világon, ígérjen bárki bármit, az egyetlen, ami örök, az az Isten szava, ami így szól hozzánk: "Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

Higgyük bátran, Isten ígéretei utat törnek maguknak, ugyanúgy, ahogyan a víz teszi ezt az akvarellpapíron! Aztán, egyszer csak az önző kékből meg sárgából zöld lesz, és az a zöld majd sok-sok árnyalattal bír. Akkor pedig létrejön valami csudaszép dolog, amire azt mondjuk: harmónia.

Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, szeretni kell Istenünket teljes szívből és teljes lélekből. No meg jó lenne egymást is… Ez az egyetlen módja annak, hogy kisimuljanak a dolgok, és - áldott pillanatokban – megláthassuk: bár különbözőek vagyunk, harmóniában élhetünk egymás mellett. Hiszen a nap is sárgán ragyog, a tó is türkizben tündököl, és a kék égbolton is virítanak a sárgás fényű csillagok... Mindegyik a maga színében és egyediségében, mégsem zavarják egymást.
Adja Isten, hogy ilyen összhang és harmónia legyen a világ kékjei és sárgái között is!

Belső és külső harmóniát, boldog nyarat, simogató színeket és összefolyó időt kívánok mindenkinek!

Heinrichs Eszter

(Elhangzott Ágfalván és Sopronbánfalván 2024. június 2-án, a tanévzáró családi istentiszteleten 5. Móz 6,4-8 alapján.)