Vasárnapi tűnődések - A szeretet túlkapásainak drámája

Nemrégiben egy különleges módon átépített berlini templomban jártam. Egy mérnökember ült mellettem, aki a csillárt bámulta, és azt mondogatta, hogy valami nagyon furcsa neki ezen a hatalmas lámpáson. Nem értettem, hogy mire gondol. Aztán néhány perc múlva két 3D-s szemüveget lobogtatott előttem, és kérte, hogy nézzek a lámpa irányába. Az egyik szemüveggel az égők egy hatalmas szívekből álló sort alkottak, a másik szemüveget felvéve pedig ragyogó csillagok tündököltek.

Mindannyian keressük a fénysugarakat és a biztos pontokat az életben. Azokat az embereket és azokat a helyzeteket, akik vagy amik olyan látásmódot, szemléletet, avagy szemüveget adnak a kezünkbe, melyek megtanítanak bennünket ragyogóbbnak és szerethetőbbnek látni azokat a dolgokat is, amelyek nem ragyognak és amiket nem szeretünk.

És még inkább szükségünk van az ilyen világító és biztosnak tűnő pontokra, amikor bizonytalanná válnak körülöttünk a dolgok, amikor tele vagyunk kérdéssel, és fogalmunk sincs róla, hogyan tovább… Ilyenkor azt szeretnénk, hogy jöjjön valaki, aki világos szavaival rámutat a lényegre, netalán a csillagokra és szívekre…, és segít átlátni azt, ami nekünk átláthatatlan.

Nincs új a nap alatt, kétezer évvel ezelőtt is valami hasonlóra vágyhattak az emberek. Azt olvassuk az evangéliumok elején, hogy hatalmas sokaság tódult Keresztelő Jánoshoz. Mentek hozzá csodavárásaikkal, kérdéseikkel és kétségeinkkel. És a Bibliának ez az egyik legfurcsább szereplője, ez a pusztai óriás, arról beszélt nekik, hogy eljött az idő, készíteni kell az Úr útját, egyenessé kell tenni az ösvényeit!

Aztán mégis, amikor a Jordánhoz igyekvő emberek kérték, hogy keresztelje meg őket, a pusztai óriás kemény, szinte elutasító szavakat mondott, és viperafajzatoknak nevezte őket.

Erre senki sem számított, hiszen nem egyszer - a templomba igyekezve - volt már részük valamiféle kultikus tisztulásban. Keresztelő János azonban világossá teszi számukra, hogy most ennél jóval többről van szó. Megtérésről és változásról beszélt nekik – meglehetősen határozott, kemény és nyers szavakkal. Meg arról is, hogy a zsidó származás önmagában nem segít. Jelen esetben valami egészen másra van szükség. Irgalomra és szeretetre. „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék!”- harsog a prófétai szó a pusztában.

Én úgy gondolom, hogy ez a komor óriás itt nem sértegetni akar. A cseppet sem simogató szavaival talán inkább a feléje irányuló bizalmat szeretné összetörni, hiszen jól tudja, jön valaki, aki nála is erősebb és hatalmasabb.

Pilinszky János írja gyönyörűen, hogy „egész létünk a szeretet „túlkapásainak“ drámája. A szent Szeretetnek a túláradása, amely „Krisztust végül is a keresztre emelte”.

Az isteni dráma nyitányának, a szent Szeretet túláradásának az egyik főszereplője volt ez a furcsa ember, Keresztelő János. És a dráma szereplői voltak a sokaság tagjai is, akik annyiszor, de annyiszor megkérdezték, hogy mit cselekedjenek...

Keresztelő az irgalom és a szeretet fontosságáról beszélt nekik.

Az isteni dráma, „a szeretet túlkapásainak drámája” azonban még az emberi irgalomnál és szeretetnél is sokkal több. Azt nem lehet ránk alapozni...

Az isteni dráma legfontosabb szereplője Jézus, akinek ez a komor óriás az evangéliumok elején ajtót nyitott. Mi pedig abba a hitbe kapaszkodhatunk immár kétezer éve, hogy Jézus Krisztus irgalommal és szeretettel tekint ránk akkor is, amikor - a sokasághoz hasonlóan - értetlenkedünk, bizonytalanok vagyunk, és ugyanazokat a kérdéseket szajkózzuk, mint Keresztelő idejében is: - Mit cselekedjünk? Mit csináljunk? Kiben bízhatunk?

Az isteni dráma, „a szeretet túlkapásainak drámája” máig nem ért véget. Helyet kap benne a mai sokaság is, ott vagyunk benne mi is. Kérdéseinkkel, bizonytalanságainkkal és félelmeikkel. Hiszen mi is keressük és kutatjuk az életünket meghatározó dolgokat, bámuljuk az ilyen olyan, ideig, óráig fénylő csodákat. És áldott pillanatokban megértünk valamit abból, hogy Jézus, az isteni dráma legfontosabb szereplője ma is él, ma is itt van, és ma is válaszolni tud kérdéseinkre. Ha éppen úgy tetszik neki...

Mostanság mindenki az energiaválságról beszél. Lesz-e energia? Lesz-e mindaz, amiről eddig azt hittünk, természetes dolog? Ezekre a kérdésre nem tudok válaszolni. Nekem is csak kérdéseim vannak... Olyanok, mint a Jordán mellett lévő sokaságnak. Ma azonban annak az Istennek a nevében jöttünk össze, aki hallja a mi ki nem mondott kérdéseinket is, és aki minden bizonnyal már a válaszokat is tudja. És egészen bizonyosan tervei is vannak... Talán nem az eddigi életszínvonalunk fenntartására, nem a gázbehozatalra vagy az ilyen-olyan zöld megoldásokra, de ránk vonatkozóan mindenképpen. Arra, hogy megtanítson bennünket más szemmel nézni a világot. Még több szeretettel és még több irgalommal... Hiszen már azt a feladatot is elbuktuk, amit Keresztelő János – a dráma nyitányánál tanított: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék!” Van még jócskán mit tanulgatnunk a két ruha és az ennivaló igazságos elosztásáról, van még mit megtanulnunk az irgalomról, a szeretetről... Adja Isten, hogy legyen erre elég időnk! És irgalmazzon nekünk! Szeressen bennünket nagyon! És legyen sokkal türelmesebb hozzánk, mint Keresztelő János volt a kortársaihoz! Ez az isteni türelem, ez a szeretet, ez az irgalom a mi egyedüli reménységünk...

Az evangélikus egyház ma a keresztség vasárnapját ünnepli. Keresztségünkre emlékezve is vegyük észre, és ezekben a nehéz időkben, vegyük nagyon-nagyon komolyan, amit a költő fogalmazott meg „...egész létünk a szeretet „túlkapásainak“ a drámája. A szent Szeretetnek a túláradása, amely „Krisztust végül is a keresztre emelte.”

Ezekben a drámai időnkben nincs más reménységünk, mint az isteni szeretet „túlkapása” és „túláramlása”. Mert ez a szeretet akkora, hogy sem magasság, sem mélység el nem választhat tőle minket.

Isten annyira szeret bennünket, hogy ez a „szent Szeretet” Jézus Krisztust is keresztre emelte. Jöhetnek hát óriások, jöhetnek félelmetes hatalmak, amik látszólag megállítanak minket, az isteni dráma főszereplője akkor is Jézus. Ha ezt hisszük, akkor a hit olyan fényforrássá, energiaforrássá és lámpássá válhat életünkben, amitől ragyogóbban látszik a világ, talán még a csillagok is..., és szerethetőbbnek tűnik a másik ember is. Nem csak a szépen átépített templomokban, nemcsak Isten házában, hanem mindenütt. Különösen ott, ahol arra van szükség, hogy a két ruhán és az ennivalón osztozni tudjunk. Ámen.

(Elhangzott Ágfalván és a Kossuth rádióban Lk 3, 7-14 alapján - 2022. július 24-én.)
Heinrichs Eszter