Öt kenyér és két hal... - Táborzáró tűnődések...
Az előző hetekben egyre csak nőtt a táborba jelentkezők listája... A számolás nem az erősségem, de nem ez tartott vissza abban, hogy összeadjam a jelentkezők létszámát. Sokkal inkább az ijedtség attól a neveket tartalmazó, és egyre inkább kígyózó listától, amely a word-dokumentumban már a második oldal vége felé közeledett...
Aztán megszámoltam... És amikor az ételrendelésnél a 70-es számot kellett bemondanom a konyhán, akkor teljesen magamba zuhantam, és három napig alig szóltam valakihez. Tudtam, hogy ennyi emberhez mind a hely kicsi, mind segítők kevesen vannak. Aztán amikor a tábor előtti héten a tűzvédelmi jegyzőkönyvet kereste rajtam egy ebben a témában illetékes, (ami persze nincs) akkor önként és dalolva felhívtam az ÁNTSZ-t is, és bejelentettem a tábort. Azt hiszem, az volt a teljes mélypont, amikor letettem a telefont...
De aztán a hét témáját átgondolva, újra és újra eszembe jutott az a történet, amit az imént felolvastam. Az öt kenyér és a két hal elbeszélése, melyben Jézus ötezer férfit és kit tudja már mennyi nőt és gyermeket jóllakatott.
Azt jegyezte fel a Szentírás, hogy Jézust hatalmas tömeg követte, ő pedig felment egy hegy oldalára, hogy mindenki hallja, amit mond. Az is kiderül a többi evangéliumból, hogy ez a sokaság hosszú ideig hallgatta őt, és már mindenki éhes volt... A tanítványok szinte kétségbe estek Jézus javaslatán, hogy enni adjanak ekkora tömegnek...
És ezen a ponton olvasunk arról, hogy András, Simon Péter testvére talált egy gyermeket, akinél volt 5 kenyér és 2 hal.
A különös az, hogy Jézus elfogadja a gyermeknek a felajánlását, csekélyke adományát, és leültette az embereket egy füves területre. Majd hálát adott Istennek, és szétosztotta az öt kenyeret és a két halat. És jutott mindenkinek. Nem is tudták megenni, annyira bőséges volt a vacsora. A tanítványok pedig 12 kosárnyi maradékot össze is szedtek...
Hát, valahogy így volt a táborral is. Az elején úgy tűnt, mindennek híján vagyunk, nincs másunk csak öt kenyerünk és két halunk, nincs másunk csak a lelkesedés, a gyerekek szeretete meg egy csomó ötlet. Aztán minden meglett. Jutott mindenkinek elég étel, volt sok-sok program, élmény, ajándék, áldás. És még maradt is vagy tizenkét kosárnyi a jóból… Sőt, az is kiderült, hogy nincs szükség tűzvédelmi jegyzőkönyvre, az ÁNTSZ pedig kifejezetten megdicsért minket. :)))
Azt hiszem, így van ez az életben is. Sok mindennek híján vagyunk. Kinek éppen mi fáj… De az Úristen látja azt a kis keveset, amink van, a két halunkat és az öt kenyerünket, és csodákat tud azokból kihozni. Higgyünk mi is a csodákban! Higgyünk abban, hogy olyan Istenünk van, aki annyira szeret minket, hogy mindig ad eleget. Úgy és akkor, amikor ő akarja… Ámen.
Elhangzott a táborzáró istentiszteletünkön Ágfalván és Bánfalván 2021. június 20-án, Jn 6, 1-15 alapján.
Heinrichs Eszter
