Titok...
Pénteken elköszöntem az ágfalvi nyolcadikosoktól. Helyesek, aranyosak voltak. Mikor mondtam nekik, hogy ne feledjék, hogy evangélikusok, ne feledjék, hová tartoznak, és azt sem, hogy hol vannak a gyökereik, megszólalt az egyik kisfiú: - Eszter néni, én ezt a hit-dolgot egyáltalán nem értem...
Nyolc év után nem esett olyan jól ez a mondat. Aztán emésztgettem, és arra jutottam, hogy Levente fején találta a szöget, mert a hit dolgát tényleg nem lehet érteni. Érezni, hinni, szeretni vagy vágyni rá, azt lehet, de érteni... Nem tudom... Érteni talán tényleg nem lehet.
Ma Szentháromság vasárnapja van. Arra emlékezünk, hogy 1+1+1 az nem egyenlő hárommal, hanem az egy... Értjük ezt? Ugye, nem? És még annyi, de annyi dolgot nem értünk. A teremtést, az ősatyák hitét, a próféták haragját, az ószövetségi öldökléseket, a megváltást, a kereszthalált, feltámadást... Oly sok mindent... Ezek nem olyan dolgok, amiket racionálisan el és be lehetne fogadni.
Úgy gondolom, hogy azért is van nagy szerepe az ünnepeknek, mert segítenek kicsit befogadni az értelemmel felfogadhatatlant... Nézzük csak, hogyan!
Tudjuk jól, az egyházi év adventtel kezdődik. Adventben az Atyáról gondolkodhattunk, aki régtől fogva nagyon bennünket, és készítgeti jövőnket, mi pedig várjuk az ő kijelentését. Aztán a Fiúról, Jézus Krisztusról szólnak az ünnepek. Karácsony, vízkereszt, virágvasárnap, nagypéntek, húsvét... mind-mind az ő titkát meséli el. Mennybemenetel pedig azt, hogy az Isten fia átmegy a láthatóból a láthatatlan világba... Pünkösd ünnepén, az elmúlt héten pedig a a Szentlélek eljöveteléről hallottunk, ma pedig az Atya-Fiú-Szentlélek Istenről, a Szentháromságról.
A mára kijelölt igeszakaszban a féltőn szerető Istenről olvashatunk. A "féltőn szeretőről", aki annyira szerette a népét, hogy erősítette mindenható Istenként, valóságos emberként és megelevenítő Szentlélekként. És ez a féltőn szerető Isten ma is itt van velünk. Akkor is, ha nem látjuk és nem értjük racionálisan a hit dolgait. Akkor is, ha éppen megtorpantunk, vagy ha nem tudjuk, hogyan tovább. Azt hiszem, ha már annyit megértünk a Szentháromság titkából, hogy egy féltőn szerető Isten vigyáz ránk, akkor jó úton járunk...
A Szentháromság titkáról én sem nem tudok mást mondani, mint a 8. osztályos Levente. Rengeteg teológus meg akarta már fejteni az 1+1+1 egyenlő eggyel titkát, könyvtárnyi irodalmat tele is írtak róla, a titok, azonban titok maradt.
Én a titok titkának mégis azt tartom, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek munkája által, mi is itt lehetünk. Itt a templomban, vagy éppen a monitorok előtt... Mindannyian máshonnan érkeztünk. A templomba is, és a monitorok elé is... Vannak közöttünk más vallásúak is. És vagyunk olyanok is, akik mögött nincsen vallásos családi háttér. Hatalmas csoda, hogy itt vagyunk. És nem azért vagyunk itt, mert bárki - legyen az lelkész, vagy gyülekezeti tag-, olyan nagyszerűen végezné a rábízott küldetést, hanem azért, mert Isten Lelke ott van az Atya és a Fiú mellett...
A mára kijelölt igeszakasz sem magyarázgatja a Szentháromság titkát. Magyarázat helyett annyit mond, amennyit talán még éppen meg tudunk érteni: „Ne feledkezz meg az Úrról”!
Ezt kívántam, ezt kívánom én is a 8. osztályosaimnak. És ennél többet nem kívánok magunknak sem. Ne feledkezzetek meg az Úrról! Akkor sem, ha baj van. Akkor sem, ha boldogság és öröm van... Akkor sem, ha mindenütt csak akadályokat vagy tornyosuló feladatokat látunk. Ne feledkezz meg az Úrról! Ne feledkezz meg róla, hiszen ő a Szentháromság Isten, aki bár csupa-csupa titok, mégis valamelyest megismerhető. Annyira legalább, hogy tudjuk róla: ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten. Annyira, hogy azt is tudjuk róla, hogy rábízhatjuk a nyolcadikasainkat, a gyermekeinket, a gondjainkat, mindazokat, akiket szeretünk, és mindazt, amit szeretnénk. Mert ő féltőn szerető Isten. Aki annyira félt és szeret bennünket, hogy ma is ezt kéri: Ne feledkezz meg az Úrról!
Valami hasonló hangzott el Ágfalván és Sopronbánfalván – 5 Móz 6, 12-17 alapján - 2021. május 31-én, Szentháromság vasárnapján.
Heinrichs Eszter
