Nagycsütörtökre...

Kedves Gyülekezeti Tagok! Ma emlékezünk az utolsó vacsorára és az úrvacsora szereztetésére. Nagycsütörtöki istentiszteleteinket különleges módon, asztal körül ülve, igazi, pészach-hoz hasonló vacsorával szoktuk ünnepelni közösségeinkben. Ez most elmarad. És a többi templomi istentisztelet is. Ennek ellenére legyen áldott és szép ez a nagyhét mindenki számára! Írott anyagokkal és egy húsvéti meglepetéssel jelentkezünk majd!

Nagycsütörökről és a nagyheti misztériumról talán senki nem tud olyan szépen írni, mint Pilinszky. Fogadják szeretettel nagycsütörtöki gondolatait!

"A húsvéti bárány elfogyasztásakor lehetetlen nem fölidéznünk Simome Weil gyönyörű gondolatát Jézus kettős szimbólumáról. A pásztor- és a bárányszimbólumra gondolok. A pásztor: őrzője, gondozója, hűséges és szerető gazdája övéinek. A bárány: a testet öltött szelídség és engedelmesség, a szeplőtlen s ártatlan áldozat örök jelképe. A kettő közt, azonban élt egy végső és föloldhatatlan ellentmondás: az, hogy a pásztor végül is leöli a bárányt, mit fölnevelt. Jézus, egyszerre vállalva a két szimbólumot áldozatos halálával örökre föloldja a két isteni jelképben rejlő ellentmondást. "Ki nagyobb: aki asztalnál ül vagy aki fölszolgál? Ugye, az asztalnál ülő? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint a szolga." Mint az első és mint az utolsó. Mint a Pásztor és mint a Bárány. Mert ennek az isteni szeretetnek, didergő és szomjazó, elfogadásért könyörgő isteni szeretetnek a kohójában végre értelmet nyer és tiszta szeretetté válik minden, a világot megosztó ellentmondás. Öröm és szenvedés, halál és föltámadás mulandóság és öröklét. Az utolsó vacsora az isteni "sűrítés" csodája.

"Ez az én testem, amelyet értetek adok. "Az isteni szeretet, s ugyanakkor az ember "testi történetének" kielemezhetetlen mélységű és gazdagságú szavai ezek. Bennük egyszerre szólal meg az, aki éhes, és az, aki enni ad. Aki búcsúzik és aki örökre velünk marad ezentúl. Az, aki meghalt, és az aki legyőzte a halált."

(Pilinszky János: Lukács margójéra)

H.E.