Az élet kenyere - Vasárnapi tűnődések III./1.

Emlékeznek rá, mekkora hiánycikk volt egy évvel ezelőtt az élesztő? Úgy elkapkodták a boltokban, hogy a magamfajta, örökké fáziskésésben élő álmodozóknak már csak az üres polcok látványa jutott... Persze azért itt, a határ mentén néhány kisebb szatócsboltban hozzá lehetett férni - pult alól - jóféle osztrák szárazélesztőkhöz, de én valahogy arról is lemaradtam. 

Röpke négy évtizednyi életem során a vírusfertőzés első hulláma alatt szembesültem először azzal, hogy mekkora érték is a kenyér... És nem csak engem vágott mellbe ez a felismerés, hanem sokunkat. A „fél ország” kovászt nevelgetett, „kovászcimbivé vált”, és kenyeret tanult sütni. Én meg is maradtam a tanuló fázisban... Rövid időn belül sikerült vagy három kovásznövendéket „kinyírnom”, úgyhogy maradtak az élesztős kenyerek – mert végül mégiscsak lett élesztő -, és azokat azóta is rendületlenül sütöm.

Úgy gondolom, hogy arányaiban annyi házi kenyeret utoljára a negyvenes-ötvenes években készítettek Magyarországon, mint 2020 tavaszán. Ha visszagondolok gyerekkoromra, akkor onnan nem nagyon rémlik a friss, házi kenyér illata, holott családom nálamnál idősebb nő tagjai mind-mind jeleskednek, vagy jeleskedtek a jobbnál jobb sós és édes sütemények készítésében, de kenyeret egyikük sem sütött. Az én generációm tagjai – a barátnőim, a testvérem, az unokatestvéreim viszont megtanulták, még ha az élesztős verziót is... 
https://www.youtube.com/watch?v=AVgZHn8m0ZA

Élesztős, kovászos, kovásztalan, gluténmentes, paleo, magos, tartós, toast, kerek, lapos, pita formájú...-  kinek-kinek az ízlése szerint... És mióta ember az ember, megy a harc a kenyérért, a kovászos, a kovásztalan, a kerek, a lapos, a pita formájú... kenyerekért, a mindennapi betevő falatért – ilyen-olyan síkon. Konyhákban, pékségekben, munkahelyeken, csatatereken, az élet számos területén. 

És ahogyan a harcban lenni szokott, van, aki többet szakít, van, aki meg kevesebbet... 

Így volt ez kétezer évvel ezelőtt is, ezért nem véletlen, hogy az emberek hatalmas csodavárással fordultak Jézus felé. Főleg azután a racionálisan megmagyarázhatatlan tette után, amikoris ötezer embert jóllakatott egy kisfiúnak az uzsonnára csomagolt öt árpakenyeréből és két halából.

Ennek láttán mit is várnának mást az emberek Jézustól, minthogy adjon nekik még több kenyeret, még nagyobb kenyeret, még ízletesebb kenyeret, netán kalácsot is... Az a Jézus azonban, aki egy pillanat alatt jól tudta volna lakatni a fél világot, de még az egészet is, nem kalácsot, nem pogácsát és nem ilyen-olyan földi kenyeret kínált, hanem kiállva a tömeg elé, ezt mondta: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” 

Döbbent csönd és érthetetlen tekintetek lehettek a válaszok Jézus szavaira. Hiszen a körülötte élők ennél többet akartak... Jóval többet. Igazi kenyeret, megélhetést, mindenből jobbat..., kényelmet, jó életet, győzelmet, sikert... Jézus pedig mintha elbeszélne a fülünk mellett: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg...”

Kétezer év távlatából sem egyszerű eljutni arra a felismerésre, hogy – mindamellett, hogy igen nagy szükségünk van a földi kenyérre - Jézus Krisztusra van leginkább szükségünk. Ha ő ott van valahol az életünk közepe táján, akkor a betevő falaton túl - lesz életcélunk, lesz reménységük és lesz hitünk. A „holnapokban”, a jövőben, a jóban, a szépben, az imádság erejében... és a mindennapi kenyérben is. 

Jézus azt mondja, „én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, az nem éhezik meg”. Ennek a különleges éhségnek a csillapítására, oda kell Jézushoz menni, a közelébe kell jutni. Ez a különleges éhségcsillapítás legalább annyira megmagyarázhatatlan dolog, mint az ötezer ember megvendégelése... Fogadjuk el mégis - vagy annál is inkább - a meghívást! Éljünk vele, hogy reménytelibb és boldogabb legyen az életünk!
Pilinszky írja gyönyörűen az élet kenyeréről, hogy ez egy „titokzatos szentség, amely egyedül a szeretet nyelvét beszéli, s egyedül a szeretet számára fedi fel magát.”

Mint annyi titokzatos dolog és kapcsolat esetében, itt is a szeretet a kulcs. Elsősorban az isteni szeretet. És ez a szeretet tudja, hogy ahogyan a kenyérnek meg kell töretnie, hogy „fogyaszthatóvá váljék”..., Jézus testének is meg kell törnie, hogy életet adjon és tápláljon.

Jézus Krisztus meghalt és feltámadt azért, hogy számunkra az élet kenyere, reménysége és titokzatos tápláléka legyen, „amely egyedül a szeretet nyelvét beszéli, s egyedül a szeretet számára fedi fel magát.”

Még az ilyen vírusos időben is... Még élesztő- meg egyéb hiányok és bajok esetén is... Még az örökké fáziskésésben élőknek is... Még a csodaváróknak is... Még a reményvesztetteknek is... Még ennek a beteg világnak is... 

Heinrichs Eszter Ágnes

Elhangzott volna Ágfalván és Sopronbánfalván 2021. március 14-én, leatare vasárnapján, Jn 6, 30-40 alapján, ha nincs vírushelyzet...