Igehirdetés Jn 1,29-34 alapján böjt 3. (Oculi) vasárnapján

29Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! 30Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 32Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. (Jn 1,29-34)

1. Találkozás

Valakivel való első találkozásunkkor sokat számít az, hogyan mutatják be nekünk az új ismerőst. Fontos, hogy mit mond róla a közös ismerősünk, mi az a néhány szó, amivel bemutatja őt nekünk. Képzeljünk el egy ilyen helyzetet, hogy pl. rólunk mit mondana egy-egy helyzetben egy-egy családtag, barát, kolléga, ismerős.

Néha a legjellemzőbb szerepet hangsúlyozzuk, amely a velünk való kapcsolatot meghatározza (pl. ő a sógorom), máskor a foglalkozást emeljük ki (ld. háziorvosom). Megint máskor egy olyan teljesítményt hangsúlyozhatunk (ő az a tehetséges kosárlabdázó), néha pedig egy nagyobb múltbeli kapcsolatot értékelünk a bemutatással (miatta lettem tanár/lelkész). Legtöbbször a helyzet dönti el, hogy melyiket választjuk a fenti (és még oly sok) lehetőségek közül, mégis valamiért meghatározó, hogy kiről mit hallunk először.

János is oly sokmindent mondhatott volna Jézusról a körülötte állóknak, amikor hozzá közeledett. Mondhatta volna, hogy itt jön az unokatestvérem, akivel már régen találkoztunk. Mondhatta volna, hogy itt jön az a zseniális tanító, akinek csattanós példázatait évszázadok múlva is idézni fogják. Mondhatta volna (a betegeknek), hogy íme, egy csodadoktor, aki bárkit meg tud gyógyítani. Mondhatta volna (pl. lányos anyáknak), hogy itt jön egy erős, piacképes szakmával rendelkező, szingli férfi! Mondhatta volna, hogy ő egy mindenkit keblére ölelő, senki el nem utasító filantróp.

János mást választott. János azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.

2. Isten Báránya

Rögtön kontextusba helyezi, hiszen Jézus nem önmagában álló entitás, hanem Isten küldötte. Sőt, az Isten Báránya.

A bárány-létről azért érdemes elgondolkodnunk böjt 3. vasárnapján, kedves Testvérek, mert kérdés, hogy mi mit látunk bele ebbe a fogalomba, szókapcsolatba.

Akik már évek/évtizedek óta gyülekezethez tartoznak, és képben vannak az egyházi nyelvezettel, azok gyorsan rávágják, hogy igen, az Agnus Dei a korai egyház miséjének is része, mi is használjuk az úrvacsorai liturgiánkban, és egyébként is az ószövetségi áldozati törvényeket gondolja tovább… – de egy nem annyira bennfentesnek mit jelenthet ez a kifejezés?

Isten báránya – 14 éves lányomtól megkérdeztem, hogy neki mit jelent a bárány kifejezés, és elkezdte sorolni, hogy bolyhos, emlős, stb. Hogyan jutunk el egy kedves, bégető négylábú szőrgombóctól az Isten bárányáig?

A zsidó-keresztyén kultúrában valóban megkerülhetetlenek az áldozati törvények. (Káin és) Ábel áldozata óta tudjuk, hogy az Istennek való áldozatbemutatásnak leginkább engesztelő szerepe van. A jeruzsálemi templom óta pedig a főpap évente egyszer bement a Szentek Szentjébe, ahol az egész népért bemutatott áldozatként feláldozott egy egyéves, hibátlan bárányt.

Íme az Isten báránya! Nem a főpapé, nem a népé, nem a zsidóké, nem a fiataloké, nem az időseké, nem a bűnösöké, nem a magukat igaznak gondolóké: az Istené! Így mutatja be Keresztelő János Jézust a körülötte állóknak. Isten döntött úgy, hogy egyszülött fiát adja… mert úgy szerette a világot…

​3. Szemtanú János

Ma – Oculi (a szemek) vasárnapján – akár Szemtanú Jánosnak is hívhatnánk Keresztelőt. Szemtanúnak, mert textusunkban erről olvasunk.

Ki a szemtanú? Az, aki lát valamit, és aztán arról be is számol. Az, aki megtapasztal valamit, mert látta – négyszer szerepel igénkben ez a szó –, és utána el is mondja másoknak. Bizonyságot tesz arról, amit látott. Nem tartja meg magának, hanem továbbadja.

Hányszor vagyunk úgy, kedves testvérek, hogy megtapasztaltunk valami jót, akár keresztyénségünkkel, megváltottságunkkal kapcsolatban, és mégsem beszélünk róla másoknak. Mégsem mondjuk el másoknak, hogy milyen jó minden pillanatot megélni Isten kezéből élve, és milyen jó megváltottságunkért is hálát adni, mert ismerhetjük Jézust.

Mai vasárnapon – az idei koronavírussal terhelt böjti időszakunk közepén – talán ez a kérdés vár válaszunkra. Megláttuk-e mi is Jánoshoz hasonlóan Jézust, és ha igen, akkor hajlandók vagyunk-e hozzá hasonlóan ezt elmondani másoknak is?

Fontos, hogy azt a Jézust lássuk meg, akire János rámutat: az Isten Bárányát. Hiszen ahogyan az elején tárgyaltuk, Jézust oly sok féleképpen be lehet mutatni – ma arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy ezt a Bárányt meglássuk.

Azt, aki nemcsak János számára az Isten Fia, hanem számomra is.

Azt, aki nemcsak Jánosnál nagyobb, hanem nálam is.

Azt, aki nemcsak megkeresztelkedett a Jordánban, hanem Szentlelkével engem is megkeresztelt.

Azt, akin nemcsak megnyugszik a Lélek, hanem ő maga is Isten.

Milyen jó, hogy János szó szerint megtapasztalja, hogy jön felé Jézus. Hiszem azt, kedves Testvérek, hogy felénk is ugyanilyen módon közelít. Oly sokszor halljuk különböző szektás irányultságú közösségekben megtért embereknél, hogy „én mentem Jézus felé, és ő elfogadott” – szerintem fordítva van. Jézus jön felénk, mindig ő teszi az első lépést, sőt, ő tette meg Bárány-létének elfogadásával a legfontosabb lépést: azt, hogy szeretetből még az áldozatot, a kereszthalált is vállalta. Jánosért is. Meg értem is.

Örülök, hogy ma erről a Jánosról beszélhetek. Erről a szemtanúról. A szinoptikus evangéliumok meglehetősen más hangsúllyal mutatják őt be, aki iszonyatosan kemény szavakat is használva hívja megtérésre az embereket. Ma nincs szó „viperák fajzatairól”, nincs szó Heródes elítéléséről, de mégcsak teveszőr ruháról sem; ma csak arról van szó, hogy hogyan mutatja be nekünk Jézust. Akivel ő találkozott, akit megismert, és aki megváltotta.

Ezzel a Jánossal szívesen azonosulok. Ennek a Jánosnak a tapasztalatát szívesen továbbadom. Szívesen beállok abba a sorba, amely immár 2000 éve azt adja tovább, hogy Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Jánosét is. Az enyémet is.

Amivel szintén szívesen azonosulok, az János alázata. Néhány verssel korábban egyértelműen ki is mondja az őt kérdező papoknak és lévitáknak, hogy „én nem a Krisztus vagyok” (1,20) Rámutat arra, aki az. Azt gondolom, kedves Testvérek, hogy ez minden lelkész, igehirdető, de igazából minden keresztyén feladata. Hogy rámutasson Jézusra. Szavaival, viselkedésével, tetteivel, akár kérdéseivel. Soha nem váljunk fontosabbá, mint az, akiről beszélünk. Soha ne legyen az akár egy jól működő közösségben sem, hogy pl. csak a lelkészhez ragaszkodik a gyülekezeti tag, és ha mástól hallja hirdetni (remélhetőleg) ugyanazt a Krisztust, akkor már nem hallja meg. Pedig a reményem az, hogy akik Jézusról beszélünk, mi már mind találkoztunk vele Jánoshoz hasonlóan, és nekünk is bemutattatott úgy, hogy ő az Isten Báránya.

Ha pedig találkoztunk, és megláttuk, akkor ne tartsuk meg magunknak, hanem adjuk tovább.

Adjuk tovább, mert csak ez a világ reménye. Koronavírus előtt, közben és után. Lélegeztetőgépen lévő családtag számára és kétségbeesett home-office-ban dolgozó kisgyerekes szülők számára. Adja Isten, hogy ma is legyenek olyanok, akik a mi szavunkra kezdik el követni Jézust, mert meglátják, hogy ő az Isten Báránya.

Ámen.

Mesterházy Balázs

2021/03/07

                                          Tényleg látjuk? Tovább adjuk?