Főnök...- Vasárnapi tűnődések II./5.

Az egyik este egy idős bácsi hívott Németországból. Magyarul beszélt, kedves, németesen dallamos hangsúlyokkal. Azért keresett, mert egy Bibliát szeretne ajándékozni a gyülekezetnek. Mivel német nyelvű Bibliában nem szenved hiányt közösségünk, annyira nem voltam lelkes a felajánlástól... Lelkesedésem még inkább lelohadt, amikor kiderült, hogy a Biblia sem nem régi, sem nem egykori kitelepített ágfalviak vagy bánfalviak hagyatéka. Aztán amikor már majdnem mondtam, hogy hagyja azt a Bibliát, ilyen évjáratú porosodik elég a polcainkon, a bácsi sírós hangon ecsetelni kezdte, hogy bezárták a templomot, ahová járt. Nem időszakosan a járvány miatt, hanem végleg. És mindent szanáltak. Ez az oltáron lévő Biblia is majdnem egy konténerben landolt, de ő megmentette, és hazavitte. Aztán kutakodott egy kicsit a neten, és ránk talált. Úgy gondolja, hogy mi még tudnánk ennek a Bibliának hasznát venni, úgyhogy mondjam gyorsan a postacímünket. Mondtam. Nem túl lelkesen, mert még akkor is azon gondolkodtam, hogy mennyibe fog kerülni a csomagfeladás... Vagy a bácsinak, vagy nekünk...

Mivel szinte egész héten statisztikákat gyártottam, pályázati űrlapokat töltögettem, és az elmaradt adminisztratív dolgokat próbáltam pótolni, úgy tettem le a telefont, hogy jaj, jaj..., jobb lett volna, ha a bácsi inkább a számlaszámunk felől érdeklődik, mert nincs az a pénzösszeg, amit az ágfalvi épületekre ne lehetne rákölteni... Omlik a vakolat, és minden épületünk – szó szerint - úszik a vízben. Néhány éve még az egyik konnektorból is víz folyt a templomban... Szóval, lenne helye annak a nyavalyás pénznek...

Idővel aztán szégyellni kezdtem magam. Mert eszembe jutottak azok az egykori evangélikusok Ágfalván, Bánfalván és Lépesfalván, akiknek a 17. század végétől a türelmi rendeletig nem volt lelkészük, nem volt istentiszteleti helyük, éppen ezért a katolikus templomban kereszteltették a gyerekeiket, mégis ragaszkodtak evangélikus identitásukhoz. 100 év után is... Számomra egy talány, hogy hogyan maradhatott ilyen körülmények ellenére ez a környék evangélikus. A legreálisabb magyarázatnak az tűnik, hogy kincsként őrizték a Bibliáikat (amiből sok nem lehetett) és komolyan vették az ott olvasottakat... Sajnos, keveset tudunk erről az időszakról, de azt igen, hogy amikor 1783-ban megkezdődött a templomépítés Ágfalván, 1800-an evangélikusnak vallották magukat. És felépítettek a bánfalviakkal és a lépesfalviakkal egy akkora templomot, amit mi, ilyen-olyan pályázatokkal és néhány család nagylelkű adományával sem tudunk normálisan karban tartani. Pedig akkora jólét soha nem volt az elmúlt századokban Ágfalván vagy a környéken, mint manapság... 

A mai vasárnap igéje arról szól, hogy Isten igéje élő és ható...  és mélyre hatol... Azt, hogy ez az élő és ható ige kit és mikor érint meg, nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy a szavaknak mindig súlyuk, és legtöbbször következményük is van... 

Keresztény létünkből adódó felelősségünk, hogy ezek a szavak, a Szentírás igéi szóljanak, megszólaljanak. És ha az Úristennek úgy tetszik, akkor mélyre is fognak hatolni. 

Az ötödikes hittankönyvben van egy nagyon fontos és jól megírt rész, ahol kortárs, azaz ötödikes gyerekek nyilatkoznak a Szentírásról. Íme: 

- Isten a Biblián keresztül szól hozzánk. Tulajdonképpen Isten üzenete nekünk...

- Szerintem az emberek nem tudják magukat irányítani. Azt mondják, nincs szükségük főnökre. A Biblia segít, elmondja, mint egy főnök, de mégis mi választhatunk, követjük-e.

- Ismernünk kell azt a „személyt”, aki egész nap velünk van és segít nekünk.

A fentiek fényében, és tudva, hogy „Isten igéje élő és ható”, úgy gondolom, hogy bár épületeink méretéhez képest a pénznek is igencsak híján vagyunk gyülekezeteinkben, leginkább mégis Isten igéjére és szavára van szükségünk. Ha az szól, ha az „élő és ható”, akkor jöhetnek ínséges idők, betegségek, omolhatnak össze épületek és „világok” körülöttünk, vagy még a víz is folyhat a konnektorból..., idővel minden a helyére kerül... Ha Isten igéje egy közösségben él és hat, akkor az a közösség is – minden gond és baj ellenére – élni fog. És élni fognak azok is, akik ezeket a szavakat hallgatják, hiszik és továbbadják. 

Juhász Gyulának van egy gyönyörű verse, amely a Szavak címet viseli. Ezt szeretném idézni: 

Szavak, csodálatos szavak, 
Békítenek, lázítanak. 

Eldöntenek egy életet. 
Följárnak, mint a kísértetek. 

Szárnyalnak, mint a gondolat. 
Görnyedve hordnak gondokat. 

Világokat jelentenek. 
Meghaltál, ha már nincsenek. 

Dalolnak és dadognak ők. 
Gügyögnek, mint a szeretők. 

Ölnek és feltámasztanak. 
Szavak, csodálatos szavak.

Isten csodálatos szavai, az evangélium üzenete ragadjon magával minket is! Vigasztaljon bennünket nyomorúságos pillanatainkban, legyen „főnökké” életünkben, adjon szárnyakat a boldog időkben, és békítsen vagy lázítson, ha arra van szükség! És szóljon! Szóljon, és találjon értő fülekre, hogy templomainkat soha-soha ne kelljen bezárnunk... Szóljon sokáig még Ágfalván, Bánfalván, Görbehalomban, Brennbergbányán... Sopronban és mindenütt, ahol emberek élnek! Szóljon németül, magyarul és ezer más nyelven..., mert ez az az orvosság, ez az a vakcina, ami tényleg mindent gyógyít. Azt hiszem, nálamnál sokkal jobban tudja ezt az öreg bibliás bácsi Németországban. Meg tudták ezt őseink is. És – Istennek hála - tudják sokan körülöttünk is. Hát..., tanulgassuk mi is!

Valami hasonló, vagy valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván 2021. február 7-én, hatvanad vasárnapján Zsid 4,12-13 alapján.

Heinrichs Eszter