Könnyű fehér ruhában - Vasárnapi tűnődések II./1.

 József Attila egyik utolsó nagy verse a „Könnyű fehér ruhában”. Vágó Márta, Attila egykori szerelme így emlékezik vissza a vers megjelenésére: [Attila] „ruganyos, friss léptekkel, derűs arccal jött be, úgy nézett szét, mint aki hazajön hosszú távollét után. (...) - Én most adósságokat fizetek (...) mielőtt elmegyek. // – Elmész? Hová? – Keserű, humoros, gúnyos szemekkel, de majdnem sírósba pittyedő szájjal nézett rám egy pillanatig, azután keresztbe vágta lábszárait, és élesen mondta: – Hová? – Kezével kis kusza, összevissza mozdulatokat csinált, ujjait lebegtette, mint aki azt mutatja, hogy semmivé foszlik a dolog. – Nem soká élek már, még egypár adósságot fizetek, még egypár dolgot megcsinálok, megírok, aztán pá! – Fölényes, derűt mímelő arccal intett kezével. – Megyek.”[1]

Két versszakot szeretnék idézni a versből, amit a költő a fenti szituációban a kezében lobogtatott:

„És tudom, mint a kisgyerek, 
csak az boldog, ki játszhat. 
Én sok játékot ismerek, 
hisz a valóság elpereg 
és megmarad a látszat. 

Megalkotom szerelmemet... 
Égitesten a lábam: 
elindulok az istenek 
ellen - a szívem nem remeg - 
könnyű, fehér ruhában.” 

Az élettől búcsúzkodó József Attila mondja és írja: Pá – megyek – könnyű fehér ruhában…

Attila mintha folytatta volna a biblia egyik legtitokzatosabb részének, a Jelenések könyvének ezt a leírását: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” (…) „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.”

József Attila is a nagy nyomrúságból jött emberek sorait erősíti… És reménység szerint a könnyű fehér ruhásokét is…, akikről azt ígéri a Szentírás, hogy a nagy nyomorúságból jőve megfehérítették ruhájukat…, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet...

Ha nem is ismerjük a József Attila-i mélységeket, a könnyű fehér ruha ígérete számunkra is reménytkeltő lehet. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján különösen is…

Minden vasárnapnak van egy neve, ez vasárnap az evangélikusoknál az örök élet -, a katolikosoknál pedig a “Krisztus király ünnepe” nevet viseli, amikor is az egyházi év végén a történelem végső, nagy napja felé tekintünk, mikor mint Király jön majd el Jézus megítélni mindeneket. Egy olyan ígérettel, hogy a nagy nyomorúságból jövők könnyű fehér ruhát kaphatnak, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet…

Manapság egyre több “nagy nyomorúságból” jövő, könnyes arcú emberrel találkozunk. Olyanokkal, akiket a betegségektől való félelmük vagy az elszigeltség okozta magányuk nyomorít meg. Olyanokkal, akiknek kicsúszott a lábuk alól a talaj. Olyanokkal, akik a munkahelyük elvesztésétől rettegnek. Olyanokkal, akik szeretteiket féltik. Olyanokkal, akik a bezártság és az összezártság miatt már nem a család melegét érzik, hanem annak éppen az ellenkezőjét.

Ami az utóbbi hetekben és hónapokban történt körülöttünk, az a Szentírás szavaival élve “nagy nyomorúságot” jelent sokak életében. Egyre többen betegednek meg – súlyosan is – ismerőseink köréből. Valaki azt mondta a minap, hogy néhány hónapja a Kisalföldben fél oldanyi volt a gyászjelentés rovat, ma két oldalas… Bár némi fenntartással kezelem ezt a megállapítást, az tény, hogy a betegség és a halál ebben az évben az én korosztályomban is sokkal inkább téma lett, mint korábban. 

József Attila így kezdi a Könnyű fehér ruhában c. verset: 

„Mindent, mi nem ennivaló, 
megrágtam és kiköptem. 
Magamtól tudom, mi a jó 
s hogy egyremegy, szappangolyó 
vagy égbolt van fölöttem.“ 

Bármennyire is összezavarodott az életünk, ne az legyen a konklúzió, hogy „egyremegy…“! Bármennyire is szeretjük József Attilát, az nem mehet egyre, hogy szappangolyó vagy égbolt van fölöttünk…

Higgyük, hogy felettünk ott az égbolt, még ha az - a sok-sok „szappangolyótól“ - ma igencsak fertőtlenítűszagúnak tűnik is! Bármi is történik körülüttünk, fölöttünk ott ragyog az égbolt, tele fényes csillagokkal, világító Holddal, melegítő napocskával, reménységet hozó szivárványokkal és kifürkészhetetlen titkokkal… Az egyik ilyen titok a könnyű fehér ruha rejtelme. Nagy kérdés, hogy ki kapja meg, nagy kérdés, hogy mikor lesz a miénk, vagy az, hogy a miénk lesz-e egyáltalán… 

József Attila így búcsúzkodott: Pá – megyek – könnyű fehér ruhában…

Nekünk talán még nem kell búcsúzkodnunk. Nekünk reménykednünk kell... Abban, hogy nem szappangolyó, hanem égbolt van felettünk... Abban, hogy az égbolt és az ott lakók a könnyű fehér ruha ígéretével jönnek felénk, és abban, hogy az Isten már itt, ebben a szappangolyó és fertőtlenítőszagú világban is letöröl a szemünkről minden könnyet. 

Ha meg egyszer azt kell mondanunk, hogy pá – megyek, legyen könnyű a föld is és a ragyogó fehér ruha is...!

Heinrichs Eszter

Talán ez, talán valami hasonló, vagy talán valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván 2020. november 22-én, örökélet vasárnapján a Jel 7, 9-17 alapján.

[1] http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/2884/konnyu-feher-ruhaban