Apák és fiak

Olyan emberek között dolgozom, akik közül nem egyet újszülöttként ott hagytak a kórházban, és akik azóta intézményekben élik az életüket. Amikor velük beszélgetek, és valamiért a Tízparancsolat negyedik mondata kerül szóba, roppant hálás vagyok, hogy a parancsolat a szeresd helyett a tiszteld szóval kezdődik. Pedig ezek az intézetekben felnőtt emberek – sokunkat megszégyenítő módon – nagyon tudnak szeretni. Gondozót, ápolót, lakótársat, társat, Istent és még az alig-alig ismert, többnyire csak a képzeletükben élő szüleiket is.

Hiszen ahol az élet Ura elvesz valamit, oda ad is, és általa csodálatos módon helyreállhat a rend a legnagyobb rendetlenség közepette is. Úgy, ahogyan Malakiás próféta megígérte: jön valaki, aki „az atyák szívét a fiakhoz fordítja” (Mal 4,6). Ez a valaki, ez a Jézus Krisztus ma is csodákra képes, ha törékeny emberi kapcsolatok gyógyításáról van szó. Ma is csodákra képes, ha az elesettek felemeléséről, „az atyák és a fiak szívéről”, rólunk, félelmeinkről, hitünkről, hiányainkról, erről a világról és benne a mi kicsike kis világunkról van szó. Ezért tehetjük le az ő kezébe mindazt, ami gyógyításra szorul. Az apák és fiak kapcsolatát, a szülőkért való aggódást, a nehezen szerethető embereket, a keszekusza érzéseket és az el nem múló félelmeket is.

Heinrichs Eszter

(Az Útmutató szeptember 20-i igéi alapján: - „Tiszteld apádat és anyádat…” (2Móz 20,12) „Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)Megjelent a Napi ige c. kiadványban, a Luther kiadó gondozásában)