Tavaszi szél - Vasárnapi tűnődések III.

Az elmúlt évszázadokban valószínű, nem volt még rá példa, hogy egy virágvasárnapi istentisztelet elmaradt volna gyülekezetünkben. A húsvéti istentiszteletek hiányára meg még gondolni sem szeretnék... Virágvasárnap. Ágfalván is, Bánfalván is családi istentisztelet lenne. Bánfalván egy felnőttkeresztelővel. Egy-egy családi istentisztelet - valahol - duplán is ünnep a számomra, mert ezekre az alkalmakra azok is eljönnek, akik a klasszikus evangélikus istentiszteletre nem. Mert nem „nőttek bele” az evangélikus kegyességbe, mert más neveltetést kaptak, mert, mert, mert... De a családi istentiszteletekre eljönnek, lévén azt a nyelvet, azt a formát értik. A gyerekek is.

Az egyik ilyen kis napsugár, aki újszülött kora óta részt vesz a családi alkalmakon, Rékus. Pár hónaposan még példásan végigaludta az istentiszteleteket, aztán - ahogyan egyre inkább öntudatára ébredt -, véleményének annál jobban is hangot adott. Nem volt még kétéves, amikor az októberi aratási hálaadó istentiszteleten úgy döntött, hogy ő bizony tesz az őszre meg a terményekre, és a Tavaszi szél című népdalt kezdte el torka szakadtából harsogni. Két hónap múlva, a karácsonyi istentiszteleten ugyanígy... Taaavvaaasziiiiii szél....vííííííízeeeet áraaaaaszt...
Édes kicsi lány, maradjon csak mindig ilyen, ha kell, menjen szembe az árral, és küzdjön az igazáért!

Az óriási ágfalvi templomban valamiért úgy alakult, hogy a leghuncutabb gyerekek az első két padban foglalnak helyet. Vagy a jobb, vagy a bal oldalon, de mindig elöl. Egyik alkalommal bátyjával együtt Rékus is ott ült. Le sem ért a lába a padból, de legalább volt hely a rózsaszín virgácsok lóbálására. A nagy lóbálás közepette valamire figyelmes lett a csöpp lány, amit vagy nem értett, vagy nem tetszett neki. És ennek hangot is adott. Mivel az ágfalvi templom olyan hatalmas, meg alapzaj is van rendesen ezeken a családi istentiszteleteken, az oltárnál Rékát nem lehetett már hallani. Hallották viszont az ötödikeseim, akiket huncutságért megintcsak nem kell a szomszédba küldeni, és tátott szájjal figyelték, hogy a csöpp lány miket mer mondani. Másnap, a hétfői hittanórán jelentették is. Eszter néni, hallotta... mit kiabált Réka? Kihúzott vállakkal és olyan hatalmas tisztelettel beszéltek a picurka kislányról, ahogy röpke tíz éves ismeretségünk alatt még senkiről sem. 

Rékus, az alig hároméves tündérlány küldött nekem egy videót. Tekintsék meg Önök is! https://youtu.be/j-BIos0ShWU

Ezen a virágvasárnapon a kicsi lányhoz hasonló őszinteséget kívánok magunknak! Önmagunkkal. A többiekkel. Meg az Istennel is. 

Olyan szép a virágvasárnapi jelenet a szentírásban. Mindig meghatódom a pálmaágak, a leterített felsőruhák, a virágok leírásától, illetve ábrázolásától. De még sokkal-sokkal szebb lenne ez a történet, ha igaz lenne... Ha őszinte lenne... 

A virágvasárnapi történés olyan, mint egy hollywoodi film utolsó kockáinak egyike. Már csak valami felemelő zene, a mozivászon, a The End, meg a felfelé úszó betűk hiányoznak...  Hiszen látszólag Jézus a „karrierje csúcsán” van, népszerű, úgy tűnik, mindenki szereti, közben meg a halál torkában van. Éppen ezért a történet nem is itt ér véget. És – hála Isten – nem is nagypéntekkel, de ezt ott és akkor még senki nem tudja.

Soha annyi lelki tartalmat nem lehetett olvasni korábban az interneten, mint a koronavírus kitörése óta. Igehirdetések, áhítatok százai, „élő” internetes bejelentkezések, üres templomban felvett istentiszteletek, jótanácsok, tanmesék, felajánlások...

És rengeteg a kedves köszönetnyilvánítás is azoktól, akiknek ezek a tartalmak fontosak.

A reakciók és a honlapon lévő kattintások számát nézve az az érzésem, mintha sokkal több embert elérnénk az internetes felületeinken, mint annak előtte, pláne, mint a templomokban...

De vajon kitart-e ez a lelkesedés? Kitart-e a következő virágvasárnapig? Fogunk-e változni? Többen leszünk a templomokban?

Hiszen – az eddigi virágvasárnapokra tekintve – mi is feltehetjük magunknak Pilinszky János kérdését: „A jeruzsálemi bevonulás története hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás képében...”

A rövid felbuzdulások helyett adjon ez a „víruslepte” virágvasárnap őszinte érzéseket! Olyanokat, amelyekbe az is belefér, hogy nem a megfelelő pillanatokban énekeljük a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű éneket! Vagy még az is, hogy nincsenek mindig az alkalomhoz illő gondolataink, érzéseink és vágyaink.
Legyen ezen a vasárnapon őszinte a számvetésünk! Őszintébb, mint a hozsannázó tömegé. Őszintébb, mint a pálmaágat lengető, ujjongó, belül meg ki tudja, mit gondoló embereké.
Legyen áldott a húsvétra való készülésünk! Hiszen a tavaszi szél vizet áraszt... Hiszen amíg Rékusok, Petik, Benik, Noémik, Kolik, Veronikák, Bálintok, Mérik, Ádik, Annabellek, Ricsik, Hannák, Dórik, Nórik... lóbálják a lábukat templomainkban, és olyan gyermekien tudnak imádkozni, mint a videóban a csöpp Rékalány, addig van remény az őszinteségre, a hitelességre és a megújulásra. Még ezen a furcsa szép ünnepen is, még a zárva maradt templomok árnyékában is. Ámen. 

Heinrichs Eszter

Valami hasonló, vagy valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván az Úr 2020. évében, virágvasárnapon a Jn 12, 12-19 alapján.