Búg a neon, hallgat az Isten... Vasárnapi tűnődések II.
„Amikor kemény időszakon mész át, és azon tűnődsz, hogy hol van Isten, emlékezz, a tanár mindig csendben van, mialatt a tesztet írjuk.“ Kenau Reeves
Emlékeznek gyermekkoruk tesztjeire, vagy ahogyan annakidején hívtuk, témazáróira? Csukják be egy kicsit a szemüket és koncentráljanak az írásvetítő és a neoncsövek zúgására! Ugye hallják? :)
És emlékeznek arra a gyomorszorító érzésre, amikor már csak pár perc volt az órából és még mindig voltak megoldandó matematika feladatok? Én bizony emlékszem… Még arra a mozdulatra is, amikor a mögöttem ülő Nagyi - akiről rendszeresen másoltam azt a fránya matekot -, kutakodó tekintetemre csak meghúzta a vállát, hogy hát ő sem tudja a megoldást…
Ezekből az időkből feledhetetlen élmény a drága jó Kalmár tanárnő személye is, akinek máig hallom, hogyan csattog a fapapucsa – néhány perccel becsengetés után - a sárvári Gárdonyi iskola emeleti folyosóján. (Biztos vagyok benne, hogy a sárváriak közül sok száz embernek “megvan” ez az emlék. Ugye, ugye…? :)
Negyedikben egyik környezetismeret órán két egyest is kaptam tőle, mert mindkétszer azt mondtam a krumplira, hogy az zöldség. Egy elégtelent az óra elején, egyet meg az óra végén vésett a naplóba. Bár máig nem tudom, mi lett volna a helyes válasz, mégis nagy szeretettel emlékezem erre a nem mindennapi hölgyre. Az aláírását is bármikor papírra tudom vetni… És ugyanilyen szeretettel és tisztelettel emlékszem – mindkét sárvári iskolámból - a drága jó Kálóczi házaspárra, Zacher tanár úrra, Dobozy tanár úrra és Lukács tanárnőre is, akiknek a magyar és történelem valamint rajz óráin mindig kisimultak az akkor még nem is létező ráncaim, akiknek az óráiról nem a neoncső és az írásvetítő búgásának a hangja jut eszembe, és akiknek emléke máig a hála könnyeit csalja a szemembe.
“Amikor kemény időszakon mész át, és azon tűnődsz, hogy hol van Isten, emlékezz, a tanár mindig csendben van, mialatt a tesztet írjuk… “
Mindannyian írtunk, írunk teszteket. És ha már ki is öregedtünk a klasszikus iskolai dolgozatok korából, a számonkérés és a vizsgahelyzet azóta is – több oldalról is – folyamatos…
Azt mondják, ez a mostani „vírusos“ időszak is valamiféle próbatétel, vizsga. És bármennyire is várjuk a csengőszó végét, még megannyi a feladat. És a csengetési rend is ismeretlen. Meg nincsenek előttünk példák és megoldókulcsok sem, és nincsenek padtársak és pajtik sem, akik nálunknál jobban tudnák a megoldást. Gárdonyis hasonlattal élve, csak a neoncső búg, meg az írásvetítő… A mindenható meg némán jár fel s alá…
Jó ezekben a pillanatokban olyan szavakat hallani, ami a vasárnap igéjében olvasható: A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást…
Talán más is úgy érzi, hogy most, amíg mi a tesztjeinkkel bajlódunk, a mennyei tanár csendben van. Csendben van, pedig jó lenne, ha szólna már valamit. Ha jó hangosan belekiabálná ebbe a világba, hogy most mi következik. Meg azt, hogy ne féljünk.
Hiszem, hogy ha Isten nem is kiabál, hatalmas bíztatás ez a mai ígéret, amely a Zsidókhoz írott levélből szól: A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk (…) bátorítsuk egymást…
Talán mára ennyi bíztatás elég lesz. Adjon lendületet a továbbiakhoz az a jó hír, hogy hű az Isten. Még akkor is hű és igaz, ha mi nem vagyunk azok, és akkor is, ha úgy érezzük, a tanár úr csendben van, némán jár fel s alá…
És ha jól figyelünk, és másra is tudunk koncentálni, mint az írásvetítő és a neon zúgása, akkor azt is észrevehetjük, hogy a hűséges Isten csendje és hallgatása többet mondhat minden szónál. Például azért, mert segít érzékenyebbé válnunk… És mert kifinomultabbá teheti hallásunkat és figyelmünket még egymás felé is…
Ebben a mostani helyzetben az Isten hallgatása talán nem is némasagot jelent, sokkal inkabb meghívast arra, hogy keressük a hangjat!
Amit mi nem értünk, az nem jelenti azt, hogy nincs is rendjén. Csupán azt, hogy a feladat, a teszt, a számonkérés számunkra egyelőre megoldhatatlan… És a jó megoldás nem a padtárs, nem a mögöttünk vagy előttünk ülő kezében vagy fejében van, hanem Istennél.
Ezért ha „… kemény időszakon mész át, és azon tűnődsz, hogy hol van Isten, emlékezz, a tanár mindig csendben van, mialatt a tesztet írjuk.“ És talán nem véletlenül van csendben... Ámen.
Valami hasonló, de talán valami egészen más hangzott volna el Ágfalván és Sopronbánfalván az evangélikus templomban böjt ötödik vasárnapján, az Úr 2020. évében - a Zsidókhoz írott levél 10. fejezetének 19-25. verse alapján.
Heinrichs Eszter Ágnes
