Berlinben jártunk - Akácos Anna beszámolója

Augusztus 21-én, este 19 óra után kb 20 perccel a soproni vasútállomásról indultunk. Első állomásunk Bécs volt, ahová fél kilenc körül érkeztünk meg. Elég sokat kellett várni a következő vonatra, de nem unatkoztunk. Beszélgettünk, nevetgéltünk, békás gumicukrot ettünk, megmondtuk egy másik magyarnak, hogy van ,,free wifi" a vasútállomáson, ázsiai embereknek kerestünk neveket és „így hoztunk létre egy kínai családot“. Ezeket és ehhez hasonló dolgokat csináltunk, amíg meg nem érkezett a vonat.  Kicsit jobb szerelvényre számítottunk, de így is jól éreztük magunkat. Egy kis kabinban voltunk mind a hatan, hideg volt és mindenkinek kevés hely jutott. Ám minket még ez sem akadályozott meg abban, hogy nevessünk. Simon, a zebra sok poén áldozata lett, megtudtunk egyet s mást a hárpiákról és még sok más vicces dologról beszélgettünk. Misi és Ildikó viszonylag hamar elaludtak, de mi nem tudtunk. Mivel internet nem volt, de mi beszélgetni akartunk úgy, hogy másokat nem zavarunk, így egy telefon járt körbe a kabinban. Hamar elfáradtunk mi is, úgyhogy 1 óra körül mi négyen is elaludtunk. Nem volt valami fényes éjszakánk itt, mindenki többször felkelt és ez reggel meg is látszott rajtunk. Fáradtan fogyasztottuk el a reggelit amit a vonaton kaptunk. Egész jó volt. Hamar megérkeztünk következő állomásunkra: Berlinbe. Hatalmas és gyönyörű város. 

A bőröndöket betettük a csomagmegőrzőkbe és mentünk, hogy megnézzünk egy-két fontosabb dolgot a városban. Közöttük volt a Berlini fal maradványa is. 

Délután 3 körül megérkeztünk a szállásra. Egyből elfoglaltuk a szobáinkat, és elkezdtük felfedezni a környéket. Meglepett minket a szobák rendezettsége, az udvar szépsége és a hotel fejlettsége. 

Ezt követően jött a nagy pillanat: a megismerkedés. Meg kell említeni, hogy mi (Melani, Zsófi, Kíra, Anna) eltévedtünk... Tíz perc késéssel érkeztünk, de ezt elnézték nekünk szerencsére. 

A saját magunk bemutatása elmaradt, ehelyett máshogy oldottuk ezt meg. Megpróbálkoztunk azzal, hogy egy ,,szóláncot" csinálunk a neveinkből, de ez nem jött össze. ,,Névsorba" álltunk, majd mindenki leült, és húztunk egy-egy színes kártyát, amin szám volt. Azzal az emberrel kellett beszélnünk, akinek ugyanolyan színű és számú kártyája volt. Ez eltartott egy darabig, nehéz is volt megértetni magunkat, de jól szórakoztunk. Megtapasztaltuk, milyen ételekre számíthatunk a szálláson, és nem csalódtunk szerintem. Ezután volt még egy programunk, ez volt a személyes kedvencem. Hartmut, egy idősebb ember tartotta ezt, aminek a címe ,, was macht lachen mit uns?". Miután kifogyott a szóból és látta, hogy elég fáradtak voltunk, bejelentette, hogy megnevettet minket. Mondta, hogy feküdjünk le a földre. Egymás hasára kellett tennünk a fejünket, ami eleve egy vicces szituáció volt. Aztán mindenki kapott egy számot, majd elmondta a feladatot: annyiszor kellett azt mondani, hogy ,,ha" amennyi a számunk (pl ha 17-es volt a szám, 17-szer kellett mondani). Ha elnevetted magad, előről kellett kezdened. Ugyanilyen helyzetben volt még egy feladat: állathangokat kellett utánozni annyiszor, ahanyadik vagy a sorban. Viszont itt visszafelé mentünk. Ennyi volt aznapra a program.

Második nap a reggeli után egy áhítattal kezdtünk, majd elosztottak minket csoportokba. Egy ifjúsági termet kellett csinálni, az volt a lényeg, hogy minél kreatívabb legyen. Ez volt a délelőtti program. Ebéd után mentünk Kreuzbergbe, és körülnéztünk a környéken.

Este a szálláson volt még egy program. Párokba kellett állni, és ki kellett festeni egymás arcát. Azt mondta Hartmut, érezzük, ahogy hozzáérnek az arcunkhoz. Igazából elég viccesen telt ez a program is.

Másnap reggel eljátszottuk a kánai mennyegzőt, majd megbeszéltük, hogy a gyülekezeteinkben milyen ünnepek vannak. Ezt követően csoportokba rendeződtünk, és egy ünnepet fel kellett dolgoznunk. Egész jól sikerült mindegyik. Délután szabad utat kaptunk, így a városba mentünk Ildikóval. Az Alexander platz-ra mentünk, ahol szintén történtek velünk vicces dolgok. Épp Ildikót vártuk, amikor Zsófi nagyon magyarázott valamit, és közben mutogatott. Megállt mellette egy idősebb bácsi és elkezdte utánozni Zsófi mozdulatait, amiből egy táncot kreált. Ezt meglátva mindannyian nevetni kezdtünk, és a bácsi invitált minket, hogy folytassuk. Persze mi csak nevetve ráztuk a fejünket. 

Kb fél óra után Misivel is találkoztunk, és elmentünk közösen enni. Vacsora közben is nagyon jól éreztük magunk. A jégkockáknak és a szóvicceknek is nagyon fontos szerepük volt ezen az estén. Miután mindenki megkóstolta a chilis szószt, ami a taco mellé járt, és sétáltunk elég sokat, elértünk a város egyik érdekesebb részébe. Itt több buli és rengeteg ember volt. Nem maradtunk ott sokáig, inkább kerestünk egy szimpatikus helyet, ahol meg tudtunk inni egy koktélt. Ugyan voltak gondok az elosztásban, de persze ez belefért. Éjfél után villamosra szálltunk és vissza mentünk a szállásra.

Reggeli után ,, Isten nevet" című előadás volt, ami után szintén csoportokba kerültünk. Kreatívan fel kellett dolgoznunk ezt a témát is, ami mindenkinek sikerült. Ebéd után egy istentiszteleten vettünk részt, ami mindenki számára új, és furcsa volt. Hangos zenével, kissé erőszakos prédikációval nem egy megszokott élmény volt. Olyasmi volt inkább, mint egy koncert. De hát ezt is megéltük, igaz, nem mindenkinek volt pozitív véleménye róla. 

Nem volt vége az aznapi programnak, ugyanis még hátra volt egy ,, európai este", ahol mindenki bemutatta azt a helyet, ahonnan ő jött. Ezelőtt egy általunk készített spagetti volt a vacsora, amit mindenki jókedvvel fogyasztott. Aztán ugye jött a bemutatás. Kisfilmet, énekeket és régi mesét mutattak a többiek, mi meg magyar nyelvtörőkkel készültünk. Ám szerintem a legjobb a lengyel tánc volt. Kifárasztott mindenkit, de élveztük. Ezután pár német lányon kívül mindenki ment vissza a szállásra.

Utolsó napunk már többségében a búcsúzásról szólt. Megbeszéltük, ki hogy érezte magát, kinek hogy tetszett ez a pár nap. Én azt mondtam, ezek a napok voltak a legjobbak számomra az idei nyáron. Rengeteg élményben volt részünk, új barátokat és tapasztalatot szereztünk, és reméljük, jövőre is elmehetünk. 

A hazaútról nem nagyon említenék semmit. Beszélgettünk, viccelődtünk... Mint odafele úton. Igaz, akkor már fáradtabbak voltunk, de szinte ugyanolyan volt. 

Köszönjük,hogy részt vehettünk ezen, csodás volt!!
Akácos Anna
KÉPEK: https://photos.google.com/share/AF1QipMJvH_RFVK14qR_hPmWAJNc46MWD0ic5i0G...