Jönnek-e...?

JÖNNEK-E...?
Tegnap valaki megkérdezte tőlem, hogy jönnek-e a mai ünnepségre Németországból vendégek. Sajnos nem, volt a válaszom. Nem jönnek, hiszen az 1946-ban kitelepítettek már vagy nagyon idősek, vagy meghaltak. Nem jönnek…
Aztán tovább fűztem magamban a kérdést... Jönnek-e az ágfalviak? Fontos –e nekik, hogy együtt legyünk ezen az évfordulón? És még kérdések egész sora kavargott és kavarog bennem. Mondjuk arról, hogy az új ágfalviak tudják-e, hogy miért nemzetiségi a helyi iskola és óvoda, tudják-e, hogy miért vannak német sírfeliratok a temetőben, vagy miért vannak még mindig német istentiszteletek Ágfalván?
Ha ezekre a kérdésekre a válasz az, hogy nem, nem, nem tudják, nem, nem jönnek, akkor azt hiszem még inkább meg kell mutatnunk értékeinket, gyökereinket, tudásunkat, hagyományainat. Ez a mi felelősségünk. Ahogyan az is, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni 1946 és a kitelepített ágfalviak emlékét. Kötelességünk az emlékezés, kötelességünk az emlékek ápolása, kötelességünk értékek átadása. Nem kis feladat ez, de nem lehetetlen. Hiszen sokan beszélik a német nyelvet Ágfalván, van önkormányzatunk, van nemzetiségi iskolánk, óvodánk, énekkarunk, tánccsoportunk és gyülekezetünk. És rengeteg feladatunk…
A Jóisten segítsen meg bennünket, hogy még sokáig virágozzon a német kultúra és hangozzék a német szó Ágfalván!
Heinrichs Eszter
Ágfalva, 2019. április 13.

KOMMEN SIE...?
Gestern wurde ich von jemandem gefragt, ob Gäste aus Deutschland zur heutigen Feier kommen würden. „Leider keine!”, lautete meine Antwort. Es kommen keine, denn die im Jahre 1946 Vertriebenen sind entweder schon sehr alt oder bereits verstorben. Sie kommen nicht…

Dann setzte ich aber die Fragestellung fort: Und werden die Agendorfer kommen? Ist es wichtig für sie, dass wir an diesem Jahrestag zusammen sind? Und eine ganze Reihe von Fragen dreht sich in meinem Kopf. Etwa darüber, ob die neuen Agendorfer wissen, warum die örtliche Schule und der Kindergarten Nationalitäten-Einrichtungen sind, ob sie wissen, warum die Grabmäler deutsche Inschriften tragen, warum es immer noch deutsche Gottesdienste in Agendorf gibt.

Sofern diese Frage mit „Nein” beantwortet wird: „Nein, sie wissen es nicht, nein, sie kommen nicht.”, dann bin ich überzeugt, dass wir unsere Werte, unsere Wurzeln, unser Wissen, unsere Traditionen noch mehr herzeigen müssen. Dies ist unsere Verantwortung. Wie auch die Pflicht, das Gedenken an die 1946 vertriebenen Agendorfer nicht in Vergessenheit geraten zu lassen. Das Gedenken ist unsere Pflicht, eine Pflicht ist auch die Pflege der Erinnerungen, eine Pflicht ist die Weitergabe der Werte. Keine leichte Aufgabe, aber auch nicht unmöglich. Die deutsche Sprache wird ja in Agendorf von vielen gesprochen, wir haben eine eigene Selbstverwaltung, eine Nationalitätenschule, einen Kindergarten, einen Gesangsverein, ein Tanzensemble und eine Gemeinde. Und einen Menge Aufgaben…

Der liebe Herr Gott helfe uns dabei, dass die deutsche Kultur noch lange blühen und deutsches Wort noch lange ertönen mögen, hier in Agendorf.

den 13. April 2019.
Eszter Heinrichs