1Móz 32,14.21/b-31

Minden kultúrtörténetileg jelentős kornak létezett embereszménye: egy-egy olyan ember, aki megállja a helyét a világban. Történelmi tanulmányainkból ismerjük, hogy az ókori görögöknél az "eszményi" ember a hallhatatlanságra törekedett, és ezért mindent meg is tett: kiváló katona, bátor harcos, bölcs és leleményes ember volt. Később, a rómaiaknál már "fordult a kocka", ők inkább a kitűnő szónokok, művelt és a jólétet élvező emberek szerettek volna lenni.

Néhány száz év múlva pedig, hozzájuk, a görög és a római eszményképekhez hasonlítják a reneszánsz emberét, aki újfent világlátott, nyelveken beszélő, olvasott és tanult akart lenni.

A napokban beleolvastam egy internetes beszélgető fórumba, ahol valaki megkérdezte, hogy kik korunk példaképei és emberideáljai. Meglepő válaszok születtek. Az egyik válaszadó szerint mai példaképeink a bármi áron hírnévre törekvő celebek. Második helyen a "világpolgár" végzett, aki talán egy kicsit hasonló az ókori és reneszánsz emberideálhoz. Sokat utazik, művelt és nyelveket beszél. A harmadik válasz pedig a "konzumember" volt, aki nagy házra, nagy autóra, nagy tévére és minél több pihenésre vágyik. Nem biztos, hogy ez így van, de mindenesetre elgondolkodtató a felvetés.

Mindezt azért mondtam el, mert a Bibliából egy olyan részt olvastam fel, amely az előttünk jó háromezer évvel élt emberideált mutatja be. Jákóbról, Izsák fiáról szólt a felolvasott történet. Tudjuk, hogy Jákób vallásos nevelésben részesült, mégis önző, akaratos és törekvő ember lett belőle. Két felesége volt, hatalmas földbirtokokkal és rengeteg állattal rendelkezett és mindemellett rendkívül talpraesett és életrevaló ember volt. Azt olvassuk róla az Ószövetségben, hogy ha munkával nem tudta elérni azt amit akart, akkor nem volt rest csaláshoz sem folyamodni. A neve, Jákób is annyit jelent: csaló.

Kora elismert embere volt, akire ma a lányos anyukák azt mondanák: "jó parti".

Azt is feljegyzi róla a Szentírás, hogy a maga módján vallásos volt, rendszeresen imádkozott Istenhez. Persze nem úgy, hogy "legyen meg a Te akaratod", hanem inkább úgy, hogy "ezt kérem, vagy azt kérem, de ha nem segítesz, akkor is megszerzem..." Valaki egyszer azt mondta, hogy az emberek nagy része egy mennyei, kifogyhatatlan bankkártyaként akakja alkalmazni Istent.[1] Jákób is ilyen volt, és gyakran ilyenek vagyunk mi is. Bedobom az imát, Ő pedig kiadja a kért áldást...

Volt ennek a Jákobnak egy testvére is, Ézsau. A Biblia szerint közel sem volt olyan szép termetű és eszes, mint a testvére. Jákób pedig fölényét kihasználva, mindenéből kiforgatta bátyját. Ezután kitört a testvérháború, Jákób elmenekült és húsz évig nem beszéltek egymással. Aztán ennyi sok év után Jákóbban megszólalt egy belső hang, ami azt mondta neki, hogy kerekedjen fel, és menjen el bátyjához. Jól tudta Jákób, hogy nem fogják tárt karokkal fogadni, ezért mielőtt rég nem látott otthonába útnak indult volna, küldött egy-két szép állatot ajándékba, remélvén, hogy azoktól megenyhül majd a bátyja. Ézsaut azonban nem sikerült "lefizetnie", úgy tűnt, a testvérháború nem fog véget érni. Ekkor azonban történik valami, amire senki nem számít, és egy csapásra megváltozik minden. Jákób egy koromsötét éjszakán, amit Isten szabad ege alatt töltött, találkozott az Úrral. Isten "rárontott", és azt olvassuk a Bibliában, hogy egész éjjel tusakodtak egymással. Mikor Jákób ráeszmélt, hogy az Úristen az, akivel birkózik, már ő sem akarta elengedni a másikat. Kapaszkodott bele, és addig harcoltak egymással alatt, míg Jákóbnak megrándult a csípője. Végezetül Isten megáldotta őt, és Jákóbnak a tusakodás után nem csak a neve, hanem az egész élete megváltozott. Senki nem nevezte többé csalónak, Izráel lett a neve. És Izráel megtudta tenni azt, ami Jákób nem, hétszer borult le Ézsau előtt, hogy annak bocsánatáért esedezzen.

Jákób azon ritka emberek egyike, akik szemtől szembe látták az Istent. Nagyon kevesek mondhatják el ezt magukról, közülünk talán senki sem. Mégis nehéz nem párhuzamot vonni Jákób sorsa és a mi élethelyzetünk között.

Mert talán nekünk sem felhőtlen a viszonyunk a testvérünkkel, talán mi sem a "legyen meg a te akaratodat" szoktuk hangsúlyozni imáinkban, és talán körülöttünk is omlott már össze minden. Azt pedig csak kívánni tudom, hogy amikor a gyász súlya, vagy valami nagy veszteség miatt, mi is harcokat vívunk Istennel és környezetünkkel, akkor abból a harcból mi is az Úr áldásával, a Tőle kapott erővel és jellembeli pozitív változással kerüljünk ki!

Reményik Sándor sokat idézett gyönyörű verse, a "Kegyelem" jut eszembe ember és Isten találkozásról:

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Ha a kegyelem útjai ilyen hepehupásak, ilyen fájdalmasan szépek, akkor merjünk néha mi is sírni, merjünk tusakodni, merjünk Isten áldásáért könyörögni, merjünk bocsánatot kérni és ne akarjunk mindig többet és többet!

Az Úristen áldását, a vele való intenzív kapcsolatot és a senki mástól meg nem kapható kegyelmet kívánom mindannyiunknak! Kedves Testvérek! Az isteni kegyelem nem mérhető a mi mércéinkkel és az ideálisról felállított elképzeléseinkkel. Lehet, hogy semmi nem tűnik mostanság ideálisnak és eszményinek körülöttünk, és "tusakodának" gondoljuk életünk sok-sok területét, mégis merjük hinni: Isten kegyelme és irgalma meghaladja minden elképzelésünket. Ámen.